Kevésbe fagyos reggelre ébredtem, mint az elmúlt napokban. Az egész nap szülinapi hangulatban telt, ilyenkor mindig öröm olvasni az emaileket, smseket, köszöntéseket. Hihetetlen jó érzés, hányan is gondolnak az emberre valójában. Teljesen el voltam kényeztetve. Brian szüleitől is kaptam jókívánságokkal teli képeslapot, és ajándékot. Az est fénypontja a vacsora volt egy étteremben a tengerpart melletti városban. A változatosság és az alkalom kedvéért rászántam magam, hogy halat rendeljek. Többféle ínyencség volt a tálon, főtt lazac és tengeri süllő, plusz egy ráktortának nevezett panírozott gombóc. Bár a halfogások nem tartoznak a kedvenceim közé, sóval, citrommal és fűszeres vajjal ízesítve iszonyatosan finom volt. Én különösebben nem éreztem nagy különbséget a két fajta hal íze között (remélem ráfoghatom arra, hogy nem tenger mellett nőttem fel, és  a tengeri bizgentyűk nem tartoznak a kedvenceim közé). A legjobban a ráktorta ízlett, amit hihetetlenül feldobta a sült tepsis krumpli, amit kapuváron szoktunk enni. Persze volt rengeteg féle köret: sima főtt krumpli, hasábburgonya, főtt répával összepaszírozott krumplipüré, és zöldségek. Az alkalomra való tekintettel gondoltam egy pohár fehérbor illik a vacsorához, de sajnos az íze meg sem közelítette azt a fenséges bort, amit Berni hozott a karaoke party előtt otthon. Ennek a bornak erős szaga volt, legjobban a hipóhoz tudnám hasonlítani, az íze pedig mint a víz. Összességében viszont nagyon jól éreztem magam, és kellemes este volt. A folytatásban (mondhatni kornak megfelelően, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy a megfelelő partiarcok hiánya miatt) nem volt ihaj-csuhaj, dínom-dánom. A pubba mentünk, ott találkoztam a lányokkal. Samantha sütött nekem tortát, Lisa pedig muffint. Kaptunk kést és tányérokat a bárpultos lánytól. Miközben nassoltunk megkezdődött a pub-kvíz. Brian is indult egy csapattal, az egész egy jótékonysági kvízjáték volt, konkrétan az elhagyott állatok megsegítésére. Miután megettük a kis szelet tortánkat, kihoztak csipszet és ínycsiklandozó kis szendvicskéket. Bár éhes nem voltam, és már desszertet is ettem, mégsem tudtam ellenállni egy kis rágcsálnivalónak, és a sajtos-sonkás-paradicsomos mini szendvicsháromszögeknek. Brian engem is befizetett, elvileg része voltam a csapatnak, de sajnos sok hasznomat nem vették, mert egyrészt nem értettem amit a kvízkérdéseket felolvasó pasas mondott (amivel nem voltam egyedül) másrészt fogalmam sem volt a válaszokról (de a pénzt jótékonyságra ment, szóval annyira nem számított). A srácok viszont nagyon jól vágták a dolgokat, több fordulóban is hibátlanul válaszoltak a kérdésekre, így nem volt számunkra meglepetés, hogy ők nyerték a játékot. Mi közben a lányokkal beszélgettünk, elvoltunk, semmi különös nem történt, mondhatni átlagos este volt. Nem voltak sokan amúgy sem, mert senki nincs eleresztve pénzzel, és általában szombaton szoktak bulizni menni. Bizony, már azért nem vagyok húszéves, amikor hajnalig buliztunk, ünnepeltük hogy végre már annyi évesek vagyunk. Viszont a lényeg, hogy nem csak a húszéveseké a világ...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.