Ma is írok néhány gondolatot, mert ma is itthon maradtam. Kicsit náthás vagyok, ezért sincs nagyon kedvem kimozdulni, meg hát spórolni is kell arra a három hétre amíg otthon leszek. Reggel az ikrek elmentek a sportnapos csoporttal úszni Ennistimonba, az anyukájuk vitte őket, én pedig Michael-al voltam egész délelőtt, bár sok vizet nem zavart, nyugodtan tudtam tenni a dolgom mert ps3-on csüngött végig, de legalább hamar végeztem mindennel. Michael megkért, hogy vigyem el a barátjához, és 4ig teljesen szabad voltam. Ebédre Carbonara spagettit főztem az ikreknek, de a biztonság kedvéért valami szokásos krumplit meg kolbászt is répával, mert nem voltam biztos benne, hogy szeretni. Persze, hogy meg sem kóstolták, mert nem tetszett az illata, de már nem lepődtem meg, mert Clare mondta az elején, hogy nagyon válogatósak. Viszont a palacsintáért megőrülnek, de azt viszont nem akarok túl gyakran sütni nekik, mert csak sziruppal hajlandóak enni, mással nem.

Ebéd után ők is az egyik barátjukhoz akartak menni, de Niamh elvesztette a fülbevalóit. Kivette, mert meg akarta tisztítani, és hiába mondtam neki, hogy ne a szalvétába hajtva hordozgassa, mert elveszti, inkább tegye egy biztonságos helyre, de nem hallgatott rám. Na, akkor kezdődött a sírás rívás. Próbáltam nyugtatni, hogy ne sírjon, inkább mondja meg hol keressük, azzal nem segít ha hisztizik. Szegényke térden csúszva kereste a darabokat, és közben pityergett. De hál’ Istennek megtaláltuk, bár a térkövek közül 2 késsel tudtam csak kiszedni valahogy, de a lényeg, hogy meglett mind a 4 alkatrész. Akkor aztán volt nagy boldogság, és köszönömáradat. Végre el tudtunk indulni, és újra szabad voltam. Ezekben az órákban ha nincs mit csinálnom elmegyek sétálni a kutyával az óceánpartra, ezt tettem ma is. Elmentünk a sziklákig, megmásztunk néhány követ – de nem annyit mint amennyit Adrival – aztán kiterültem a fűbem, Lucky mellém feküdt, és csak hallgattunk a hullámokat…

Visszaérve bementem vacsorázni (megettem a maradék carbonara tésztát, de megkívántam a zöldségeket is – már teljesen a rabja lettem – ezért tettem hozzá még répát és kelkáposztát is, ne kérdezzétek miért), és beszélgettem Clare-el, az anyukával. Kérdezte, hogy nálunk otthon mit csinálnak a gyerekek, hogy nincsenek au-pairek. Mondtam, hogy vagy velük maradnak a szülők, vagy mennek bölcsibe, aztán meg oviba. Itt is van valami hasonló, de borzasztóan drága, úgyhogy jobban megéri nekik, ha van egy saját bébiszitterük.

Most megint esik az eső, csendesen, de mintha soha nem akarna elállni, pedig pár órája még sehol nem volt egy felhő sem. Már két napja meleg napsütéses idő volt, remélem holnap is az lesz, mert ideje már meglátogatni a lányokat. Csoda hogy eddig nem fáztam meg. Most is csak náthás vagyok, de már fele annyira mint tegnap. Pedig akkor nagyon meleg volt. De már semmin nem csodálkozom, hiszen egész életemben mindig nyáron voltam beteg, a legjobb időben. Itt sincs ez másképp, pedig sokminden más. Már hozzászoktam, először olyan volt, mintha nyaralni jöttem volna ide, most már olyan, mintha soha nem látott rokonoknál élnék. De az igaziak azért nagyon hiányoznak, a mamák főztjéről nem is beszélve. Fel sem tudnám sorolni, mennyi mindet ennék most ha otthon lennék.

Ma ettem csokit, és kekszet is, de megpróbálok nem rászokni, mert akkor két személyre kell módosítanom a repülőjegyemet úgy meghízom.

Jó éjt, és jó hétvégét!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.