Kaki nap!

2010.01.27. 18:53

 

Húúú, alig várom, hogy vége legyen ennek a napnak. Ma reggel a srácok alig bírtak elkészülni, össze-vissza totojáztak, aztán meg visítottak, hogy megint tesztet írnak. Persze utólag kiderült, hogy csak pénteken, szokás szerint… Volt pohártörés és hisztizés is. Természetesen Lucky is alkotott, utánunk szaladt egészen a suliig, a tökfej!

Délután a suliból velünk jött Jack egyik haverja is, aki szerintem elég agresszív és borzasztóan rossz. Kész rémálom volt őket rávenni, hogy leüljenek leckét írni. A vendég srác össze visszafeleselt, és ordibált, hogy ő aztán nem ír leckét, és a többieket sem hagyta. Én meg eléggé bepöccentem a végére, és mondtam a fiúknak, hogy irány kitakarítani az autót, mert kb 2 hónapos szendvicsmaradékok, és beazonosíthatatlan szemét volt az autóban mindenhol, meg ruhák. Félig meg is csinálták. Akkor láttam, hogy Lucky tehénkakiban hemperget.. borzalmasan bűzlött a háta pedig tele volt kakival. Jacknek adtam  kesztyűt, és egy rossz rongyot, azzal próbálták meg valahogy letakarítani, de borzasztóan büdös volt. Most aztán hiába kéreckedik be, egy jóideg biztos nem fog bejönni a házba.

Délelőtt próbáltam intézni a sulis dolgokat is, de semmi nem működött, még jó, hogy van egy kedves angyal-barátném, aki egyben tündérkirálykisasszony is, és segített nekem elintézni mindent!!!

Ma egy pirítós harcot is túléltem, a 6 srác szinte már verekedett a következő vajas-piritósért, alig bírtam igazságot és rendet tenni, de végülis ezt is megoldottam… És még csak hét közepe van…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://orsiirorszagban.blog.hu/api/trackback/id/tr661707189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gésa 2010.01.28. 12:51:09

Vajas pirítós:) Bezzeg, ha Elvis Prézli lett volna...:PPPP Ez a kaki, ez durva:S... ááááá, jesszus:S NC
süti beállítások módosítása