Pótanyu

2010.01.14. 11:55

 

Gyorsan változik itt az idő, tegnap előtt borzalmas szél volt, és egész nap esett az eső. Tegnap napsütés volt, és jó idő. Ma megint lefagytak az utak. Ezen a héten nincs autóm, mert Clare és Kiaran mindketten az utat járják a károk miatt. (Lefagytak a vízrendszerek, stb) Már hiányzik a vezetés,de jövő héten már minden a régi kerékvágásba kerül.

Tegnap este Clare kb 9kor ért haza, én már a szobámban voltam a házban, és cseteltem a barátnőkkel. Bejött hozzám a szobába beszélgetni mi volt ma. Persze az összes gyerek ott nyüzsgött, de nem csodálom, 3 napja nem látták az anyjukat, és mindenfélével bombázták. Szeretnének valami lövöldözős játékot, ami elvileg 18-as karikás, és bizonygatták, hogy a 10 éves osztálytársuknak már megvan, meg hogy amúgy is sok ilyen jellegű filmet megnéztek már. Végül nem tudom Clare hogy döntött, de van egy olyan érzésem, hogy úgyis megkapják.

Közben Ciaran mondta az anyukájának, hogy miért telefonál állandóan, meg miért dolgozik olyan sokat, mert kb már én lehetnék az anyjuk. Aztán azon viccelődtünk, hogy az azért durva lenne, hiszen én 12 voltam amikor ő megszületett. Ennek ellenére aranyos volt, hogy így gondolja, amit meg  is értek, mert reggeltől estig én vagyok velük. Ha vidámak ha szomorúak én vagyok  itt, ha van valami probélma én oldom meg. De azért biztos hiányzik az anyjuk.  Most viszont előre láthatólag nem lesz rájuk sok ideje, mert Lisa, az asszisztense jövő héten Párizsba megy, meglátogatni a most született unokaöccsét.

Most eszek egy kis kínait, amit az elején nem szerettem annyira. Curry-s volt, furcsa és teljesen más ízű mint az otthoni. Hát igen, mindenhol jó, de legjobb otthon. Evés közben meg szövögetem a terveimet mennyi mindent kell megvalósítani ha hazamegyek. Vizsgák, diploma, autó, motor (már 10 éve álmodozom róla, épp ideje megvalósítani), munkakeresés, és pénzgyűjtés. Mert ezen a nyáron nem maradhat ki a balcsi, sziget, visegrád, mogyoródi aquapark… 2010 SZUPER LESZ!!!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://orsiirorszagban.blog.hu/api/trackback/id/tr281671600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása