A csütörtöki nap elég botrányos volt. Minden szokás szerint zajlott, suli, ebéd, házi, stb. Este Clare-el beszélgettem sokat, megkérdeztem tőle, hogy hétköznaponként nem bánná-e ha a házban aludnék a vendégszobában, mert túl sokat fizetek mostanában a fűtésre, ráadásul csak a hálószobában kapcsolom be a radiátort. Persze nem bánta, nagyon aranyos nőci, mindig megkérdezi, hogy minden rendben van-e nincs szükségem valamire, nem vagyok-e éhes, stb. Rendelt kínait nekem is vacsira. Kieran az apuka hozta el a kaját, és épp vacsorázni készültünk, beszóltam a gyerekeknek a tv szobába, hogy jöjjenek ők is. Ahogy kiértünk a konyhába, láttuk, hogy Kieran iszonyúan dühös, és rettenetesen káromkodik. Egyszer csak fogta, és a majdnem üres tejesdobozt nekivágta a kuka feletti falhoz mérgében. Na, hát akkor ledermedtem. Még sosem láttam ilyen agresszívnek. Gondolkoztam, mi lehet a baj. 1: vagy beütötte valamijét valahova, vagy azért tombol, mert nincs tej. Csendben megettük a vacsit, Clare úgy csinált, mintha semmi nem történt volna, de láttam rajta, hogy nagyon nem tetszett neki a férje viselkedése. Péntek reggel megkérdeztem tőle, hogy mi volt tegnap a probléma, és döbbenetemre az volt a gondja, hogy nem volt több tej. Először kicsit bűnösnek éreztem magam mert általában én szoktam bevásárolni, de hamar elvetettem ezt, mert egyrészt volt 2 liter még délután – amit a gyerekek felszlopáltak – másrészt pedig ha neki annyira fontos az a testépítés miért nem gondoskodik ő erről, meg alpból, harmadrészt meg egy felnőtt ne viselkedjen ilyen idióta módon. – legalábbis én sosem láttam ezt a családomban, még ha valami hatalmas baj történt akkor sem. Szóval az én lelkiismeretem tiszta. Clare mondta, hogy ne is törődjek vele, mert borzasztóan hirtelen haragú. Eddig még sosem láttam ilyennek, biztos felhúzták valamiért korábban. Mondtam Lisa-nak, az asszisztensnek is, aki elmesélte, hogy az előző au-pairnek sok összetűzése volt az apukával. Például abból nagy veszekedés volt, hogy Kieran miért nem törődik vagy foglalkozik többet a gyerekeivel. Ami szerintem a lány részéről volt buta dolog, mert én sosem szólok bele abba, hogy nevelik a saját gyerekeiket, ezért is van béke. Tegnap teljesen úgy viselkedett mint eddig, viccelődött, és kedves volt. (Azért egy kicsit sajnálom Clare-t, hogy ilyen „férfi” a férje).

A pénteki nap viszont nagyon boldogan telt. Átjött Jack 2 haverja, Niamhnak meg egy barátnője. A lányok sütit sütöttek, találtak egy zöld festékszínezőt, amitől gusztustalanul néztek ki a sütik, de egész jól sikerültek.

A srácok meg félmeztelenre vetkőztek, és pózoltak amikor fényképeket készítettem. Nagyon cukik voltak. Csináltam videót is, hát ott aztán nagyon produkálták magukat, rettentően cukik voltak.  Beraktunk egy Hanna Montana cd-t, feltekertük max hangerőre és táncoltunk. Fantasztikusak voltak.

Aztán hazavittem mindenkit, nagyon hangulatos volt, mert hatalmas jégeső volt, úgy pattogtak az úton a jégdarabok, hogy alig láttam ki az autóból, és menet közben az 5 gyerekkel énekeltünk dalokat. Nagyon megszerettem őket, elevenek, hangosak és rendetlenek, de sokszor ráébresztenek arra, milyen is volt gyereknek lenni, és sok sok örömet tudnak szerezni. Már rájöttem, hogy ha kiabálok velük az sem segít, mert tőlem hiteltelen, de megtaláltam a módját, hogy üvöltözés nélkül is kordában tudjam őket tartani. Szerintem jó, ha látnak olyan példát is, hogy anélkül fogadjanak szót, hogy az ember ordibálna velük.

Ma uszodába megyünk, vasárnap pedig elmegyek velük a misére, mert a gyerekek a kórusban fognak énekelni, amit feltétlenül meg kell néznem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.