A keddi nap szörnyen pörgős volt, az előző napokhoz képest. Hat –azaz 6- gyerek volt velem, mi olyan szempontból nem volt rossz, hogy elfutkároztak az udvaron, és a játszótéren is jól elvoltak, de amikor evésre került a sor!!!!… Palacsintát sütöttem nekik délután. Persze akkor még nem tudtam mire vállalkoztam, amikor bekevertem a tésztát. Mind a 6 gyerek egyszerre tolongott és visított, és beszélt – amit már nem értettem, mert sikítozás szintű beszédet sem értek még meg – hogy engedjem meg nekik, hogy feldobják a palacsintát. A másik, amikor ezt többé kevésbe sikeresen teljesítették, azon veszekedtek melyik palacsinta kié legyen. (pedig már annyira belejöttem a palacsintasütésbe, hogy kb tök egyforma mindegyik, és már az első is tökéletesre sikerül). Szóval összességében a zajszint és a rendetlenség mértéke növekedett, de azért nem volt vészes.

Délután már volt annyi időm, hogy befejezzem a takarítást a lakásomban, de sietnem kellett a készülődéssel, még törölközőbe csavart hajjal szaladtam ki Júliának segíteni bevinni a kocsiból a tortát, az üdítőket, és a többi cuccot. Szerencsére mindenki késett (bár ebbe mi magyar lányok tartjuk a csúcsot általában), így kész lettünk mindennel mire Anne, a szülinapos megérkezett. Készítettünk sajtfondüt, isteni finom volt megint (és nem is nehéz, eddig soha nem sikerült készítenem – talán mert soha nem 1 kg sajtból próbáltam..), így elhatároztuk, hogy a torta mellett ez lesz a hivatalos partiételünk. Nagyon jó volt, kb úgy éreztem magam, mintha egyszerre lennék Írországban, Németországban, és Finnországban, mert mindenki mesélt valamit, mit hogyan és miért szoktak csinálni. Később lementünk a pubba, és találkoztunk a helyiekkel, akikkel általában szoktunk beszélgetni. Az egyik srác, Brian, aki a Doolin barlang idegenvezetője, kb velünk egyidős, felajánlotta, hogy Anne szülinapja alkalmából megmutatja nekünk a barlangot. Hihetetlen jófej volt, beültünk az autómba, elmentünk a kulcsért, és már ott is voltunk a barlangnál. Kaptunk védősisakot, és lefelé kellett menni, valahányszáz métert, és rengeteg lépcsőt. Érdekes volt, de nem túl nagy, és még világítás is volt végig. Szóval otthon láttam már sokkal félelemetesebb és varázslatosabb barlangokat, de azért egy élmény volt. Az egyik nevezetes dolog az egyetlen cseppkő, ami szép volt, és óriási, de ez az egy volt összesen a barlangban, de talán ettől még különlegesebbnek hatott. Főleg amikor sötétben besétáltunk abba a terembe, és Brian hirtelen felkapcsolta a cseppkőszobor világítását. Sajnos én nem tudtam szép képeket készíteni, de Júliának profi fényképezője volt, szóval majd tőle megszerzem. Utólag szuper volt az este, teljesen ingyen megnézhettünk a barlangot, idegenvezetéssel, korlátlan ideig, mert már jóval zárás után voltunk ott.

Ezután mindenkit hazavittem, kivéve a szülinapost, mert ő nálam aludt. Bár jó későig beszélgettünk (kb 4-ig), már magamtól felkeltem egy órával korábban, mint ahogy kellett volna, mert teljesen kialudtam magam. Éppen visszaaludtam, mivel még volt elég időm, amikor kopogtak az ajtómon. Lementem, és két ember állt ott, csak néztem őket a résnyire nyitott szemeimmel, mit akarnak. A riasztót jöttek felszerelni. Minek? – gondoltam magamban, amikor itt betörők, se rendőrök nincsenek a közelben – de hát ők tudják. Kérdeztem az irodában az asszisztenst, hogy ő tudott e a szerelőkről, és mondta, hogy jaja, csak nem tudták melyik nap jönnek…

Na, megyek pihenni, mert annyit ettem, hogy mindjárt szétdurranok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.