A mai nap a felkelés nem ment úgy mint a karikacsapás, már megszoktam, hogy nem kell korán kelnem, és egy kicsit átrendeződött az életritmusom is. Azt hiszem vissza kell szoknom ahhoz a jó szokásomhoz, hogy ha csörög az ébresztő, egyből kiugrom az ágyból, mint régen (kivéve amikor még réges-régen anya ébresztett, és azzal kezdte, hogy kinyitotta az erkélyajtót. Na azok után ki akarná ledobni magáról a takarót, és kipattanni az ágyból). Miután kétszer lenyomtam az ébresztőt, nagynehezen rávettem magam, hogy felöltözzek - ami a téli hónapokban nem annyira akaródzik, de annál gyorsabban megy . Brian vitt el a házhoz, az autó ajtaját alig bírtuk kinyitni, annyira be volt fagyva. Azt hiszem korábban említettem, hogy a család megkezdte a ház bővítését, pont akkor amikor eljöttem. Na, mostanra már sok minden megváltozott.

Clare-el találkoztam először, pont pizsomában telefonált - mint általában - amikor beléptem, és vártam egy kicsit, de egy idő után inkább felmentem a gyerekeket ébreszteni. Nagyon aranyosak voltak, lehetett érezni rajtuk egy kis szégyenlőséget, megszeppentséget, de jók voltak, szófogadók, és rengeteget meséltek. Be nem állt a szájuk az öltözéstől kezdve a reggeliig. Niamh-nek sokkal rövidebb a haja, de nagyon jól áll neki. A fiúk semmit nem változtak.

A házat már elkezdték építeni, egész nap dolgoztak a munkások, néha a frászt hozva rám, illetve a szívinfarktus veszélyét, főleg amikor ledöntötték az egyik falat. Miután végeztem a házimunkával, elmentem a panzióba segíteni. Ott voltam egy másfél órát, majd visszajöttem főzni. Niamh azt mondta, hogy mióta elmentem nem kaptak egy normális ebédet. Ez egy kicsit túlzásnak hangzik, de azért jólesett.

Szóval főztem nekik egy nagyon finom ebédet, de csak a fiúk jöttek haza, Niamh egyből a barátnőjéhez ment, ők vitték balettra is. A srácokkal nagyon jól elvoltunk, a házit is hamar megcsinálták, persze én is segítettem, hogy gördülékenyebben menjen. Sok idő után először tudtam rávenni Jacket, hogy üljünk le, és játszunk valami társast, vagy kártyázzunk. Lehetséges, hogy azért ment bele, mert szeretett volna velem játszani, vagy szimplán csak azért, mert a konyhában hideg volt (mivel az ablak és az ajtó helyén egy nagy lyuk volt, és ott nem tudott sem tévézni, sem videójátékozni). A kártyát nem találtuk, viszont megláttam az "áll az alku" társast, azzal kezdtünk el játszani. Nemsokára Michael és a barátja is könyörgött, hogy hadd játszanak ők is. Amikor megéheztünk, akkor csináltunk szendvicset. Minden pillanatban meglepődök, mennyire aranyosak, mindent megköszönnek, és maguktól elpakolnak, beteszik a tányérjukat a mosogatóba. Azért jót tett ez a kis szünet mindannyiunknak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.