Egy újabb hétvége telt el, pont egy hónapja vagyok már itt, de azért számolom a napokat mikor megyek haza. Mert hát mindenki nagyon nagyon hiányzik.

Pénteken korán végeztem, mert délután 1 órakor már elment a család otthonról. A gyerekek a nagyszülőkhöz, a szülők pedig Dublinba koncertre. Már nem emlékszem, hogy milyen koncertre is, meg az sem egészen tiszta, hogy Dublinba mentek e, mert az eredeti úti cél Galway volt. A lényeg, hogy egész hétvégén egyedül lettem volna, de szerencsére Ann, a német lány is szabad volt, így a hétvégét nálam töltötte. Elmentünk vásárolni, aztán lementünk a pubba egy potyautassal együtt, mivel Lucky nem volt hajlandó kiszállni az autóból. Szombaton sajnos szakadt az eső, pedig azt terveztünk, hogy megnézzük az egyik szigetet, mivel Ann családjában az apuka tudott volna ingyen jegyet szerezni, de ilyen esőben és szélben lehetetlenség lett volna, majd talán máskor. Helyette elmentünk a magnetic café-ba cappucinot inni, hangulatos kis hely volt, ír zene szólt, mesebeli kis kuckó. Délután főztünk, beszélgettünk, és zenét hallgattunk. Volt néhány együttes amit ismertem, de a legtöbbet nem nagyon, és sajnos a dalok szövegét sem mindig értettem, pedig hát megvan a nyelvvizsgám.. Este elmentünk a pubba, találkoztunk a helyiekkel, akiket eddig megismertünk, és elmentünk bulizni. Viszon mivel nem volt nálam semmilyen irat, nem engedtek be a discoba. ÁÁÁ! Mennyire szigorúak a szabályok! Nem esett jól, főleg hogy így inkább hazajöttünk. Ja, azt el is felejtettem mondani, hogy mikor a kávézóból hazajöttünk Lucky megint nem akart kiszállni a kocsiból semmi áron, hiába próbáltam kirángatni, a kezem után kapott. Oké, akkor maradj itt, nekem mindegy – gondoltam – és még éjjel is amikor hazaértünk ott gubbasztott, és kutyakajával sem tudtuk kicsábítani, szóval szinte egy napot ott töltött az autóban. Ma délelőtt sikerült úgy kicsalogatnom, hogy az orra előtt elkezdtem etetni a macskákat az ő tápjával. Na akkor nagynehezen kitápászkodott. Viszont Annt nem tudtam hazavinni, mert egy újdonsült kiscicát láttam besurranni a kocsi alá, aki történetesen befészkelte magát a két kerék közé valahol a motortérbe (annyira nem értek hozzá), sehogyan sem tudtuk kicincálni. Hiába indítottam be az autót, hátha megijed és kiszalad, semmi… Na szép. Minden állat valamiért ragaszkodik ehhez az autóhoz, remélem nem lesz több…

Holnap újra hétfő, de már várom, mert jobban szeretem a gyerekzsivalyt és Adri is meglátogat!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.