Hétvége: Papírzacskó vs. Zivatar
2009.07.06. 17:50
Az egész hétvégém egy nagy kaland volt, csak aludni jöttem haza. Pénteken a pubban voltunka, mulatoztunk, de nem csak mi! Az itteni helyeken az idősebb és a még idősebb és a még annál is idősebb generációk is megjelennek (nem beszélve a kocsmabútorokról, akiknél nem lehet megmondani, hogy előbb tanult járni vagy inni olyan régóta vannak itt, természetesen mindegyik nagy világjárt vándor és az élet bölcse – kár hogy nem értem amiről beszélnek), iszogatnak, énekelnek és táncolnak, vagy csak spontán kurjongatnak. Nők, fiatalok, idősebbek, mindenki.
Másnap nem volt kedvem főzni, így megint lesétáltam a pubba, de most ebédelni (5 euro-ért szoktam enni csirke saláta szendvicset, amihez sültkrumplit is adnak), majd rohantunk is a többiekkel (helyi fiatalok akiket megismertünk itt) a komphoz, épphogy elértük a hajót.
Hatalmas hullámokon át fél órán keresztül himbálóztunk a nagy kékség felszínén. Hiába fújt viharosan a szél, hiába lökte a hajót egyik oldalról a másikra, úgy hogy minden alkalommal befröccsent a víz a hajó belsejébe, én rendíthetetlenül álltam a korlátnál. Olyan volt, mint a természetfilmekben. Csodálatos. Ez az én világom, misztikus, gyönyörű és félelmetes is egyben. A hullámok erősek voltak, amikor még jobban feltámadt a szél, a kis hajónk nagyságát is megközelítette. Persze folyamatosan az járt az eszembe, hogy ezt meg kell mutatnom majd, ha meglátogattok, mert ezt az élményt olyan szívesen megosztanám veletek. Lehet, hogy csak én vagyon ilyen vízmániás (valamikor tengerbiológus akartam lenni, ugye), de szerintem fantasztikus.
Mikor megérkeztünk a szigetre teljesen átfagytam, pedig még egy pulcsit is kaptam kölcsönbe. Az idő szép volt, és napos, és mivel nem volt semmi látnivaló, csak néhány ház meg egy kis homokos tengerpart (ahol azért nem volt annyira jó idő, hogy fürödni lehessen), úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a pubokat, mind a hármat. Mindenhol a tipikus képekkel, emlékekkel, jelvényekkel telerakott falakkal, ódon tárgyakkal és tengeri herkentyűkkel találkoztunk. (Láttam focilabda, és félgördeszka nagyságú rákot is). Közben néztem, hogy az emberek miket rendelnek, és mennyeien néztek ki a fogások. Mindenféle tengeri kütyü salátával, királyi lakomához méltóan feldíszítve, de valahogy mégis elment az étvágyam. Egyrész megcsapott az a fura halszag, másrészt – pörkölten és rántott husin felnőve – elszörnyedtem a kagylók és mindenféle puhatestű kis és nagy élőlények láttán. Nem vagyok válogatós, de ezekhez a dolgokhoz még hozzányúlni sem volt kedvem, nem hogy megkóstolni (hihi). Egyszer kóstoltam már ezeket a „különlegességeket” Spanyolországban, de akkor is csak csukott szemmel, és miután nagynehezen tudatosítottam magamban, hogy nem csigát eszem – inkább a nokedlire gondoltam, hogy le tudjam nyelni – rájöttem, hogy minél gusztustalanabb, annál finomabb volt. Hős voltam, megkóstoltam, de ennyi elég is volt.
Kb 6ra értem vissza, lazítottam egyet, megfürödtem, stb, aztán átjöttem a srácokhoz, mert a szülők elmentek az egyik helyi pubba vacsorázni, meg iszogatni. Mi megnéztük a Spacechimps című rajzfilmet, majd éppen msnen próbáltam életjelet adni, amikor szinte mind a négyen letámadtak. Niamh a nyakamba ugrott, Ciaran és Michael megpróbáltak mindenfélét beírni az üzenetküldőbe, így elkezdtünk harcolni. Csak Jack volt velem, de hát túl sokra nem mentem vele. Szóval bírkóztunk egy nagyot, aztán pedig lefeküdtek aludni. Én is a házban aludtam, mert ilyenkor azért a nagyfiúk is félnek egyedül aludni, amikor a szülők távol vannak. Azt hiszem jól érezték magukat, mert kb 2-3kor értek haza, épp amikor aludni készültem, de úgy döntöttem már nem megyek vissza a lakásba, mert már pizsiben voltam betakarózva egy jó kis kényelmes ágyikóban, kint meg tombolt az eső. Aludtam egy jót, és vasárnap újult erővel vágtam neki a szabadnapomnak. Megbeszéltük Anne-el, hogy elmegyünk strandolni, de nekem nem volt fürdőruhám, és gondoltuk elmegyünk előtte vásárolni is. Beültünk az autóba, és már repültünk is. Itt megjegyezem, hogy mennyire haladok az autóvezetéssel:
1. már én is tudok 80-100al menni, de ne aggódjatok, nem a kanyarban, már nagyjából ismerem az utakat, így sokkal magabiztosabb vagyok
2. könnyedén ki tudom kerülni a teheneket, a traktorokat, és meg tudom oldani azokat a szitukat is amikor egy sávos út valahogy el kell férni egymás mellett. (ezt úgy értem hogy nem kapok szívinfarktust előtte, hogy na akkor most mi lesz)
3. tudok vezetés közben cumisüvegszerű üdítőből inni, és csokit enni. (amit ritkán teszek, mert szinte alig eszem édességet)
Tehát bevásároltunk a boltban, és vettem egy nyári ruhát is. Elképesztő. Itt a lányok olyan ruhákat hordanak, mint amilyeneket mi bálba veszünk fel (illetve majdnem). Fodros, rózsaszín, csipkés, stb. Amikor próbálgattuk a ruhákat úgy éreztem magam, mint egy hercegnő. Furcsa volt, mert otthon soha nem vettem volna ilyen cuccokat. A cipők terén még mindig nem békéltem meg a ténnyel, hogy itt az a divat, ha élénk, rikító, kék, pink, sárga, piros színű, szóval enyhén szólva is merész…
Az egyetlen dolog amit nem értettem, hogy:
1. mindenki mindenféle szemetet szanaszét dobál, de ettől függetlenül papírzacskóban tesznek mindent amit vásároltál, mintha védenék a környezetet.
2. minek adnak papírzacskót, amikor kb 3 másodperc múlva teljesen rongyá ázik
Ez történt velünk is. Rohantunk ez esőben a kocsihoz, de úgy gondoltuk inkább behúzódunk egy kapualjba, mert annyira zuhogott, hogy két lépéssel letusoltunk volna. Éppen leraktam a szatyrot, amikor szanaszét szakadt. Először egymásra néztünk, hogy neeee… ezt nem hiszem el… aztán nevettünk, beszélgettünk, vártuk hogy elálljon az eső. Egyszer csak oda fordul hozzám egy nő, aki szintén bemenekült az eső elől a férjével, és egy vászontáskát nyújtott felém. El sem hittem, hogy ennyire szerencsém legyen. Vannak még csodák, és vannak még rendes emberek!!!
Délután hazaértünk, a zivatar miatt elmaradt a strandolás, de helyette megvacsoráztunk, és beszélgettünk, amikor éppen megjelent a pubban a másik magyar lány (Júlia), a barátja és a haverjai, akik megkérdezték, hogy van e kedvünk moziba menni. Nem volt más programunk, úgyhogy elmentünk megint Ennisbe, és megnéztük a Hangovert. Vicces volt, meg az is, hogy itt senki nem ült csendben, mindenki hangosan nevetett, mi külföldi lányok néha fáziskéséssel, de ezt megbocsátottuk magunknak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
