A pénteki repülőút gyorsan eltelt, mivel most az ablak mellett ültem. A látvány gyönyörű volt. A felhők úgy néztek ki mint a vattapamacsok, és mivel nyugatra tartottunk a nap olyan volt, mintha sosem akarna lemenni, sőt néha úgy tűnt, mintha világosabb lett volna az ég.

Hajnali fél egykor szálltunk fel a buszra, ami szélsebesen száguldott Dublinból Galwaybe, ahol vártak minket kocsival. Az átlagos 3 óra út helyett 2 és fél óra alatt ott voltunk. Hajnali 4re értünk Doolinba. 9kor keltem, mert Juliával mentünk nyaralókat takarítani, hogy szerezzünk egy kis plusz pénzt. Ennyi pénzért nem nagyon érte meg, de együtt csináltuk, hamar elment a nap, és találtunk néhány dolgot, amit a túristák hátra hagytak, például több zacskó csipszet, aloe verás kézmosót, babatestápolót, sprite-ot, és egyéb apróságot, amik meg sem voltak bontva. Úgyhogy kárpótoltuk magunkat. Volt ott egy másik nőci is, aki takarított. Kiderült, hogy magyar, 11 éve él Írországban, volt egy lengyel férje, de elváltak. Évának hívják, kb 60 körüli lehet, de azt mondta hogy tegezzük. Vicces volt, mert a ráncok úgy változtatták az arcát, hogy amikor mosolygot, nagyon kedves mosoly volt, aztán hirtelen komolyra váltott az arca.

Este elmentünk bulizni, vasárnap pedig Juliával és a barátjával reggeliztünk a pubban. Szinte egész nap ott voltunk utána meccset nézni, de alapból a pihenésről szólt a nap.

Hétfőn újra a gyerekekkel voltam, olyan volt, mintha el sem mentem volna erre a 10 napra. Minden a régi kerékvágásba került, azzal a különbséggel, hogy ezúttal el tudtam menni Michael focimeccsére. Valerie is ott volt, a német lány, vele szurkoltuk végig a mérkőzést. Nagyon szoros volt a játék, már szinte azt hittük, hogy kikap a csapatunk, de a végén egy ponttal nyertek! Utána mindenki a pubba ment, ettünk-ittunk, majd én hazajöttem a gyerekekkel, a szülők pedig még mulattak. Nem tudom, hogy meddig, de elég sokáig maradhattak, mert reggel úgy kellett felhívnom őket, hogy nyissanak ajtót, hogy a gyerekeket el tudjam készíteni suliba. Általában az apuka korán elmegy, de szerintem elaludtak.

A kedd gyorsan telt, a lányokkal megint meccset néztünk fél 8tól 10 ig voltunk a pubban. Ma azt terveztük, hogy lesétálunk a kikötőbe, de éppen csöpörög az eső, nem tudom mi lesz belőle.

Holnap megyünk shrek-et nézni 3d-ben, a legújabb részt, már alig várom. És jön Ivett is Londonból a hétvégére. Jó buli lesz!!!

A 3 hetes otthon tartózkodás után (a tanulás miatt nem volt nyaralásnak mondható) szerda hajnalban értem vissza a kuckómba. Kb 4kor feküdtem le, mert este 10re ért a gép Dublinba, onnan éjfélkor indult egy busz, hajnali 3kor Galwayba, ahol már vártak. Reggel 7kor pedig már dolgoztam is. Aludhattam volna, de nagyon izgatott voltam, hogy újra itt vagyok, hogy fogadnak a gyerekek, ilyesmi. Jó nap volt attól függetlenül, hogy nagyon fáradt voltam. Szerencsére Julia, aki addig helyettesített, amíg nem voltam itt, segített egész nap mindenben. A gyerekek boldogan fogadtak, főleg Jack a kis ennivaló. Niamh furcsa volt, úgy éreztem, mintha távolságot tartana, hogy ilyen sokáig nem látott és zavarban van, de másnapra már feloldódott. Szerintem ő viseli a legnehezebben a változást. Gyönyörű idő volt egész nap, és sokat játszottunk kint a szabadban. Jó volt visszatérni az önfeledt játszadozáshoz…

Vasárnap a tánciskolának volt egy előadása, ahol segítettem a színpad mögött rendezni a kislányokat. Hihetetlen volt, hogy a 4-5 éves kis csöppségek hogy táncikálnak a színpadon a kis rózsaszín balettruhácskákban, ami egy játékbabára is jó lenne. A többi lánnyal segítettünk átöltöztetni őket 2 színpadra lépés előtt, és próbáltuk csendben tartani őket, de ha el voltak foglalva akkor nem hangoskodtak. Persze voltak nehézségek, amikor az anyucijukat akarták. Nagy kihívás volt megérteni őket amikor elpityeredtek, hogy mi is a problémájuk, mert akkor alig lehetett kivenni a szavakat. Volt egy kislány akinek fájt a füle, és semmim nem volt, de gondoltam egyet, mert találtam egy kávéfőzőt. Felmelegítettem és az oldalához nyomtam egy szalvétát, és aztán a kislány füléhez tettem.

Sajnos a családból senki nem volt jelen, viszont csütörtökön is volt egy előadás, és arra elment az anyuka és Jack. Az első előadásért kaptunk csokit és egy kis pénzt is, a másodikért már nem, mert nagyon kevesen voltak a nézők közül. De nem bánom, mert jól éreztem magam, szeretem amikor nyüzsög körülöttem az élet, és hihetetlen aranyosak voltak azok a kis csöppségek, ahogy meséltek, beszéltek, kérdezgettek és csimpaszkodtak rajtam, és puszilgattak.

Szerdán ünnepnap volt. St Patrick napot tartottak a faluban, a családdal lesétáltunk a felvonulás kezdetére. A kikötőből indult a menet. Niamhvel lóherét festettünk az arcunkra, és mindenki vagy zöldbe, vagy az ír színekbe, vagy valami extrém ruhába öltözött. Végigvonult a menet a főutcán, St. Patrickkal az élén, és a kocsikról pedig édességéket dobáltak, és annyira jó volt, ahogy végighaladtak előttünk sok kis kölyök integetett, és kiabálta: Háj Orsi! Még Julia is meglepődött – aki azóta visszajött Írországba – hogy mennyien ismernek. Délután 5 felé hazasétáltam a srácokkal, a szülők pedig 8kor értek haza a pubból. Utána lesétáltam én is újra, és az egész falu ott ivott a kocsmákban.

Micheal pókember volt, Niamh pedig a broadway tánciskola utánfutójáról integetett. Jó móka volt, már hiányzott egy kis mulatság, nem sok minden történik mostanában errefelé. Egyre több a turista – egyre többször lepődök meg egyes emberek hogyan tudnak vezetni – és a legjobb, hogy már olyan jó idő van, hogy a hétvégén elég volt egy póló, természetesen csak árnyékban. Tegnap nagyon nagy zuhi volt, és a szél is elég hideg, de már újra zöldell a fű! Pár nap alatt – az esőnek köszönhetően – minden újra zöld!

A gyerekek általában jók, de néha nyűgösek, vagy lusták, vagy nem fogadnak szót. Túl sokat play station-öznek, meg tévéznek, de aligha tudok ellene tenni. A szülőknek nem kéne minden játékot megvenni…

A múlt héten nem indult az autó, de ma már újra használhattam. Kicsit bezárva éreztem magam a kocsi nélkül, nem tudtam sehova menni.

Szombaton visszajött látogatóba az egyik régi bébiszitter, bár ő csak pár hetet volt itt még októberben. Nagyon jól szórakoztunk, mert délelőtt a ragyogó napsütésben sétáltunk, meglátogattuk Tedet, énekeltünk, és este puboztunk, majd diszkó. Vasárnap a pubban ebédeltünk, és sütkéreztünk a padon, az a nap a lazításé volt. Ma új hét kezdődik, de gyorsan telnek a napok, jövő héten pedig már tavaszi szünet lesz a suliban, és úgy hallottam, hogy a család a nagymamához fog menni, csak még nem tudom mikor. Remélem nem kell sokat dolgoznom, jó lenne egy kirándulás valamerre a környéken.

Ejnye bejnye, irgum-burgum nekem, hogy nem írok. Múlt héten volt Michael születésnapja, 11 éves lett, de nem volt nagy ünneplés, kapott pénzt, meg szülinapi üdvözlőlapokat és egy tortát. Egyébként a hétköznapok az elmúlt hetekhez képest könnyebbültek, mivel már nem dolgozik az irodában az a nőci, akinek a gyerekei pluszban vigyáztam suli után néhány órára.

Voltak nehéz napok, főleg Niamh-vel, mert szörnyen hisztis időszakában volt, ahogy Anya mondaná: dackorszak. Szerencsére már véget ért egy időre, mert tegnap úgy viselkedett, mintha kicserélték volna. Kedves volt, szótfogadó, segített mindenben, megköszönt szépen mindent, csak ámultam, hogy mi történt vele. Most a fiúk vannak besózva, mert nemrég kaptak új bicajt.

Én is vettem magamnak valami újdonságot: egy DOOLIN-os pulcsit. Már nincs annyira hideg, és a nappalok is hosszabbodnak, láthatóan sokkal világosabb van már reggelente, és sokkal később is sötétedik.

A hétvégén és az azelőtti hétvégén is volt egy-egy turnus a barátokból akik meglátogattak. Nagyon jól éreztem magam, főként azért mert ugyebár hiányoznak a barátok, néha csak akkor jövök rá mennyire amikor találkozom velük, másrészt pedig nagyon sok helyen voltam én is, ahova eddig nem mentem. Voltam Galwayben, én vezettem, nagyon szép út vezetett oda, és vissza. Voltam Limerickben, egy másik város délre, majd visszafelé megálltunk a Bunratty várnál. És még egy nagyon jó előnye a látogatóknak, hogy főleg profi fényképezővel vágnak neki az útnak, és most már olyan meseszép képeim vannak, mint még soha.

Holnap St. Patrick napja lesz, ami itt a legnagyobb ünnep. Senki nem fog dolgozni. St. Patrick hozta be a kereszténységet Írországba. Holnap délután lesz egy felvonulás, már nagyon kíváncsi vagyok!

De erről hamarosan tudósítok.

Magamról annyi, hogy most egy kicsit megfáztam, de már lábalok ki belőle, hála Emma gyógynövény cseppjeinek!

A múlt héten szünet volt a srácoknak. A szülőknek viszont ugyanúgy kellett dolgozniuk. Nagyon sok előnye volt ennek a hétnek, mert nem kellett korán kelni, nem kellett kapkodva készülődni az iskolába, és a gyerkőcök rengeteget voltak haveroknál, úgyhogy hétfőn és kedden nem is kellett főznöm, és rengeteg szabadidőm volt.

Szerdán vendégek jöttek Londonból, Clare 7 éve elvált barátnője Amanda 2 gyerekkel. Amanda nagyon rendes nőci, minden reggel segített rendet rakni, és reggelit készíteni a gyerekei pedig egyenesen tündérek voltak. Mindig megköszöntek mindent, és a tányérjukat is elmosták.

Csütörtökön uszodában voltunk, én és a 6 gyerek, Ciaran is jött velünk annak ellenére, hogy a gipszet még mindig nem vették le, de amúgyis csak unatkozott volna otthon. Így legalább rajta tudta tartani a szemét a srácokon amíg én szaunáztam, vagy pezsgőfürdőztem. Nem maradtunk sokáig, 1-1,5 óra után beadták a kulcsot, elfáradtak, és megéheztek.

Pénteken nem volt egyedül üres a ház, de hála az égnek nagyon jó idő volt, és a fiúk-lányok kint játszottak az udvaron, így nem csináltak olyan rettentő rendetlenséget. Clare és Amanda este csajbuliba mentek, és engem is hívtak, de én inkább Samanthával találkoztam. Szegény nincs most nagyon jó passzban, mert a múlt héten tudta meg, hogy a nagymamája rákos, és elég rossz állapotban, így 3 napra hazautazott, péntek este ért vissza. Próbáltam lelket önteni belé, és sokat beszélgettünk az életről, vagy amikor épp úgy éreztük, csak beszélgettünk valami teljesen másról. Nagyon sokban hasonlítunk, például mikor rosszul érezzük magunkat, akkor inkább keresünk egy barátot, akivel lehet beszélgetni, minthogy elzárkózzunk a külvilágtól.

Szombaton voltunk már második alkalommal egy hip-hop táncórán. Az elején úgy éreztem, hogy én már kiöregedtem ebből, és esetlenül ugrabugrálok, de végül nagyjából sikerült megjegyezni a koreográfiát, már nagyon élveztem, viszont pont vége lett az órának…

A vasárnap volt a legizgalmasabb. A múltkori tehetségkutatón amin Michael is volt, szerepelt egy tánciskola is Doolinból. Továbbjutottak a középdöntőbe, de mivel az egyik lány elutazott a szünetre, és nem tudok elmenni a versenyre, így Niamh ugrott be helyette. Nagyon izgultam, mert ügyes kislány, de a karácsonyi shown nem mindig volt összhangban a többiekkel. Két hete volt megtanulni amit a többiek már tudnak, és gyakorolni, de az előadáson egyszerűen fantasztikus volt! A többi versenyző is elbűvölő volt, bár csak 10-et láttunk sajnos, ez volt az első elődöntő a négyből. Minden alkalommal kiválasztanak kéttőt, akik továbbjutnak a döntőbe. Voltak akik zenéltek, rappeltek, táncoltak, énekeltek. Sajnos a doolini tánccsoport nem jutott tovább, de azért jók voltak, én sem tudtam volna választani a sok kis tehetséges előadó közül. De valahol nem bánom, hogy így alakult mert Niamh nem vehetett volna részt a döntőben, csak erre az alkalomra ugorhatott be, amit szerintem ő nem tudott. Rég nem voltam már ki-mit tudon, meg mostanában amúgy sem jártam semerre.

Ma reggel újra fagyott, és a környéken havazott is. Remélem hamarosan jön a jóidő, mert az igazi tél körülbelül teljes egészében kimaradt számomra. Amióta visszajöttem kabátot csak este veszek fel, mert napközben ha süt a nap, akkor nagyon kellemes az idő.

Hopsz, úgy repül az idő, én meg semmit nem írtam az elmúlt 2 hétben…Rengeteg minden történt az elmúlt 2 hétben, igyekszem visszaidézni:

AZ ÚJ BÉBISZITTER, Február 4. Csütörtök

Csürtörtök este átmentem Samanthához beszélgetni, mik történtek a héten, képeket nézegettünk a neten, és Liz, akinek Samantha dolgozik, mondta, hogy miért nem megyünk át a sógorához bemutatkozni az új bébiszitternek. Elég késő volt már, de úgy gondoltuk miért ne. Bekopogtattunk, és kicsit zavarban voltunk, hogy csak úgy letámadjuk szegényt azon a napon amikor megérkezett, és Anais (francia) is meglepődött, de azért vicces volt. Kedves lány, kicsit szótlan, és nem is mindig értett meg minket, de majd mi gondját viseljük, és úgyis belejön az angolban. Kijelentettem, hogy nem beszélhetnek franciául, mert azt nem értem…

CLARE’S GOT TALENT, Tehetségkutató, Február 5. Péntek

Az egyik helyi rádió (Clare FM) meghirdetett egy tehetségkutató versenyt, bármilyen formában indulhattak a versenyzők. Volt aki énekelt, táncolt, színdarabot adott elő, vagy valamilyen hangszeren játszott. Micheal indult a családból, a Westlife – What about now című dalával. Egész héten gyakoroltuk, letöltöttem neki a szöveget, meg csak a zenét, szöveg nélkül. Sajnos a válogatáson nem mehettünk be meghallgatni, tehát addig nagybevásároltunk Clare-el, és a többi gyerekkel. Utána elmentünk a mekibe enni, közben mindenféléről beszélgettünk. A srácok kérdezték szerintem ki a legrendetlenebb, ki beszél a legcsúnyábban, stb. Annyit nevettünk, alig bírtam megenni a sültkrumplit. Hazaértünk, kipakoltuk a kocsiból a szatyokat, és találkoztam Samanthával és Anais-szel, elmentünk Lahinch-be, megmutattuk neki az ottani kocsmákat és a tengert. Sokminden nem látszódott, mert sötét volt, de az ég tele volt rengeteg csillaggal.

SZÜLETÉSNAPI PARTI, Február 6. Szombat

Az ikrek (Jack és Niamh) születésnapja február volt, így a héten voltam bevásárolni, vettem szülinapi kellékeket, lufit, a nagybevásárlásnál pedig megvettük az üdítőket, és a nasit a partira. Az ikrek egyenként 10-10 havert hívtak, tele volt az udvar. Rengeteg srácot ismerek már, de mégis meglepődtem, hogy néhány új arccal is találkoztam. Az udvaron felállítottak egy ugrálókastélyt, nagyon vicces volt, én is kipróbáltam, mert hát annyit nyaggattak a lányok, hogy nem tudtam nemet mondani. Aztán szegény Lucky nemkívánatos lett a partin, így elhatároztam, hogy elviszem sétálni. Na akkor jött egy kissrác, hogy rosszul esett, és fáj a karja. Bevittem az anyukákhoz, akik a nappaliban beszélgettek. Újra útnak indultam, amikor Lucky fellökte Ronant, a 3 éves kis tökmagot, akkor gyorsan felkaptam őt, aztán megszidtuk Luckyt, és megkerestük az édességes dobozt. Miután ezt is elrendeztem már a kapu végénél jártam, amikor Niamh szipogva odabiciklizett, hogy senki nem játszik vele a szülinapján. Végül ezt a traumát is sikerült megoldani, lesétáltam Luckyval a tengerparthoz.

FEBRUÁR 7-14

Ez a hét szokás szerint telt, mindig volt valami szervezkedés, ki hol hova megy, suli után, lecke után, sport, tánc, stb. Különösebben nem történt semmi érdekes. Ezen a szombaton már nem kellett dolgoznom, otthon pihentem. Úgy volt, hogy Clare és Kieran elmennek Galwaybe, egy hotelbe, és én vigyázok a gyerekekre szombat este és vasárnap reggel, de nem tudták időben lefoglalni a szobát, így inkább csak egy vacsorát terveztek, viszont annyira fáradtak voltak, hogy végülis otthon maradtak. Niamh-el elmentünk a boltba este, mert a szüleinek szeretett volna venni kártyát valentin napra, az iskolában készített valami rózsaszín kiscsibét ez alkalomból. Vettünk kínait, és együtt megettük a családdal, beszélgettünk, és boroztunk. A srácok tv-t néztek, csak Ciaran ült még az asztalnál, és az apa-fiú viszonyról vitatkoztak. Ciaran megjegyzést tett, hogy egyszer az apja úgy sebberúgta, hogy legurult a lépcsőn, amit állítólag meg is érdemelt, és majd ő is megtanulja egyszer milyen apának lenni. Aztán előjött a nők kontra férfiak beszélgetés, de Clare-el túlerőben voltunk, mi nyertük meg a „párbajt”. Nagyon sokat nevettünk, még akkor is, ha nem minden poént értettem meg, vagy fogtam fel a beszélgetésből.

FEBRUÁR 15.

Az iskolában most egy hét szünet kezdődött, amire azt hittem, hogy nehezebb lesz, mint a szokásos hétköznapok mert a gyerekek egész nap itthon lesznek, de szerencsére tévedtem. Reggel befogom őket a takarításba, segítenek is rendesen, Ciaran szó nélkül berakta a koszos edényeket és tányérokat a mosogatógépbe, Niamh-et és Jack-et már nehezebben lehetett rávenni, hogy takarítsák ki a szobájukat, viszont amikor elkezdték, alaposan megcsinálták, jó volt, hogy mindannyian egyszerre sürögtünk forogtunk és csak úgy ragyogott minden.

Este 7kor a szülők temetésre mentek, én pedig elmentem begyűjteni a srácokat a haveroktól. Mikor visszaértünk az ajtó zárva volt, ki voltunk zárva!!!! Gondoltuk 8körül hazaérnek, mert azt mondták, hogy kb 1 óra múlva jönnek vissza. Lementünk a pubba, ittunk egy kólát, és szókirakót játszottunk. Jack kezében maradt egy kistányér fele, amit gyorsan visszaillesztett, hogy ne lássa senki. Jól szórakoztunk, de 8 után már a pubban nem tartózkodhatnak gyerekek, így megpróbáltuk felhívni a szülőket, természetesen ki voltak kapcsolva. Visszamentünk a házba, és szerencsére elfelejtettem bezárni az apartman ajtaját, így fel tudtunk menni addig. Szerepjátékoztunk, aztán pedig tv-t néztünk. Jack már a végére eléggé nyűgös lett, és szipogott is az anyukája után, így bezsúfoltam magunkat szorosan egymás mellé, Niamh az ölemben ült, betakaróztunk egy nagy paplannal, és szerencsére valami vicces show ment a tv-ben. A szülők fél 11kor értek haza, bocsánatot kértek, hogy elfelejtették kirakni a kulcsot. Gyorsan ettünk egy pirítóst, mert nagyon éhesek voltunk, nálam semmi kaja nem volt. Aztán irány az ágy.

Egy kis összegzés…

A hétvégén, ahogy nem volt nálam a laptopom  gondolkoztam  milyen is volt itt az eddig eltöltött idő. Először is, amikor  megérkeztem ámultam a táj szépségén, a békés nyugalom magával ragadott, és minden délután boldogan, zenével a fülemben szökdeltem a mezők között, hosszú ideig néztem a morajló, soha nem látott végtelenbe nyúló óceánt, és gondolkoztam, vagy épp semmire nem gondoltam. Feltöltődtem energiával, életerővel, magabiztos lettem, friss és vidám. Voltak nehéz pillanatok, de alapvetően úgy gondolom pozitívan változtam az elmúlt hónapok alatt,  kipihentem az elmúlt 5 év állandó túlterhelését, az egyetemet, a vizsgákat, a hétvégi és suli melletti munkát, az állandó utazgatást, és a folyamatos stresszt. Sokkal tágabb lett a világ, elmúlt a jövővel kapcsolatos kétség, és elkeseredett küzdelem a túlélésért. Sokmindenre rájöttem, amikor letisztultak a koszfoltok a képernyőről. Mostantól bármi elképzelhető, akármi megvalósítható, és mindenre van megoldás!

Hihetetlen, milyen gyorsan múlik az idő, már csak 12 hét van hátra a „küldetésemből”.

Gondoltam, a vicc kedvéért felteszek két képet, egy „akkor és most” címmel. Az akkor 2009. június 6-án készült, a most pedig az elmúlt szombaton. Íme:

Végre újra pötyöghetek néhány élményt az én szeretett kis kompjúteremen. A múlt héten meghibásodott a töltő, nagy kérdés vajon mitől, és hogyan, főleg, hogy a kb egy hónapja vettem. Sajnos az összes pluszpénzem amit félretettem ráment, de én akkor is boldog vagyok, hogy egyáltalán találtam olyan boltot, ahol kaptam. Főleg, hogy hozzá kell kezdenem már a tanuláshoz a vizsgákra. Na meg a diplomán is csiszolni kéne egyet s mást. Arról nem is beszélve, hogy teljesen elveszettnek éreztem magam, nem tudtam senkivel beszélni, csetelni, barátok blogjait olvasgatni, és felesleges időt eltölteni facebookon.

A hétvége elég jó volt, szombaton is a srácokkal voltam napközben, délelőtt megérkezett az új kanapé a konyhával egybekötött nappaliba, mivel a régi már darabokban állt, de ahhoz képest, hogy 30 éves volt, nagyon jó állapotban volt 4 gyerek mellett. Délelőtt vásárolni voltam, mert Clare az irodában dolgozott. Nagyon élveztem. Samantha is jött velem. Először megvettem az alapvető dolgokat a supermaketben, aztán süteményhez valót egy külön boltban, aztán pedig irány a hentes. Szeretem, amikor megy a nyüzsgés, és sok dolgot kell elintézni. De a legjobb benne, amikor zenét hallgatok vezetés közben, majd ügyesen és gyorsan leparkolok, kipattanok az autóból, bezárom egy gombnyomással, hogy PÍK-PÍK, és begaloppozok a boltba. Mutatom, hogy mit kérek, ebből ennyit, abból annyit, már a boltosok is ismernek, megkérdezik hogy vagyok, és néhány szót ejtünk az időjárásról.

Délután megjöttek a nagyszülők is. A nagymamának azt hiszem szívinfarktusa volt karácsony másnapján, kórházban is volt, de szerencsére egész jól felépült már. Csak a szemén láttam, hogy túl sokat pislogott, és néha rángatózott is egy picit az arca, meg azt mondta, hogy szerinte a kutya elég rosszul néz ki, és szerintem már öreg, el kéne vinni az állatorvoshoz megnézetni. Nem akartam mondani, hogy csak 2 éves, és lehet azért ilyen, mert már harmadik napja nem jöhet be a házba, mert olyan büdös.

Apropó, péntek délután, amikor a srácokért mentem a kocsiban arról beszélgettek, hogy az egyik osztálytársuk a mosdóban volt, amíg ők kezet mostak, és az osztálytársuk rájuk kiabált, hogy menjenek ki, mert Mr. Kaki szégyenlős és nem szereti őket, és koncentrálnia kell. Nagyon hülyén hangzik ez így, de borzasztóan vicces volt, amikor mesélték… A beszólásokról nem is beszélve!

Szombaton este szokás szerint elmentünk kikapcsolódni Samantha-val. Lehinch-ben voltunk egy pubban, ahol rajtunk kívül kb 2 ember volt. Kértünk egy WKD-t (wicked), nagyon finom lájtos, olyan, mint a bacardi, málna ízű és kék… A bártulajdonos aranyos szemüveges pasas volt, aki kérdezgetett minket, hogy mit csinálunk erre, honnan jöttünk, stb. Samantha mondta neki, hogy francia, erre minden szót felsorolt, amit tudott franciául. Amikor mondtam, hogy magyar vagyok, megkérdezte Magyarország melyik részéről? Ezt a kérdést még sosem tették fel nekem, és nem is tudtam mint mondjak, hiszen „észak” csak kb 35 km-re van Budapesttől. Szóval azt mondtam, hogy Budapestről. Ezután megemlítette, hogy van 3 magyar szakács a konyhán. Na, gondoltam fantasztikus, már egyszer Doolinban bemutattak egy szintén szakács embernek, és csak álltunk egymással szemben, mosolyogva, hogy „áá, te is magyar vagy, aha, oké, hmm, rendben..” és nem igazán tudtunk mit mondani, szóval nem igazán hatott meg, hogy újabb magyarokkal találkozok. Kellemes meglepetés volt, mert fiatalok voltak és jófejek. Az egyik srác Gábor volt, aki rögtön le is lépett, nem volt túl társasági ember. Zsolttal beszélgettem, és a barátnőjével, aki pedig szlovák. Samantha pedig a harmadik sráccal, Fecóval akivel az est végére teljesen egymásba gabajodtak. Samantha szerint a srácoknak totál „magyar fejük” volt, és nagyon csodálkozott, mert még sosem hallott engem ennyit magyarul beszélni. Azt mondta, teljesen más a hangom és az akcentusom. De szombat estétől Samantha Magyarország rajongó lett.

Tegnap este elég bánatos voltam, hogy senkivel nem tudtam beszélni, ráadásul a srácok is elég rosszak voltak, mindenért nyávogtak, kiakadtak, ha a házit kérdeztem, és flegmáskodtak amikor vacsit készítettem, hogy ez így nem jó, az úgy nem jó, ahelyett, hogy hálásak lettek volna. Szóval beültem a nappaliba egyedül tv-t nézni. 20 perc múlva Niamh jött be, és csendesen a fülembe súgta, hogy vár rám egy meglepetés a szobámban. Nagyon aranyos volt, készített nekem egy szerencsét hozó keresztet, és egy cetlit is írt, amire rárajzolta magát, Clare-t és engem. Megható volt, aztán megtanítottak engem is ilyen keresztet hajtogatni.

Ma voltam Ennisben, megvettem a töltőt, vettem ennivalót, és kutyakaját. Ja és megmentettem a hörcsögöt, mert szegénykére úgy találtam a ketrecében, hogy alig bírt megmozdulni, ki tudja mióta nem kapott kaját. Odatartottam neki egy almamfalatkát, mert a magokat sem tudta megfogni. Az almából nyammogott valamit, közben remegett, majd elvonult aludni. Később láttam, hogy új erőre kapott, mert lelkesen falatozott a műzliből (mivel mást nem találtam). Azt hiszem már csak a növénygondozást kell megtanulnom, mert eddig mindig kipurcant az összes szobanövényem, még a kaktuszok is.

Húúú, alig várom, hogy vége legyen ennek a napnak. Ma reggel a srácok alig bírtak elkészülni, össze-vissza totojáztak, aztán meg visítottak, hogy megint tesztet írnak. Persze utólag kiderült, hogy csak pénteken, szokás szerint… Volt pohártörés és hisztizés is. Természetesen Lucky is alkotott, utánunk szaladt egészen a suliig, a tökfej!

Délután a suliból velünk jött Jack egyik haverja is, aki szerintem elég agresszív és borzasztóan rossz. Kész rémálom volt őket rávenni, hogy leüljenek leckét írni. A vendég srác össze visszafeleselt, és ordibált, hogy ő aztán nem ír leckét, és a többieket sem hagyta. Én meg eléggé bepöccentem a végére, és mondtam a fiúknak, hogy irány kitakarítani az autót, mert kb 2 hónapos szendvicsmaradékok, és beazonosíthatatlan szemét volt az autóban mindenhol, meg ruhák. Félig meg is csinálták. Akkor láttam, hogy Lucky tehénkakiban hemperget.. borzalmasan bűzlött a háta pedig tele volt kakival. Jacknek adtam  kesztyűt, és egy rossz rongyot, azzal próbálták meg valahogy letakarítani, de borzasztóan büdös volt. Most aztán hiába kéreckedik be, egy jóideg biztos nem fog bejönni a házba.

Délelőtt próbáltam intézni a sulis dolgokat is, de semmi nem működött, még jó, hogy van egy kedves angyal-barátném, aki egyben tündérkirálykisasszony is, és segített nekem elintézni mindent!!!

Ma egy pirítós harcot is túléltem, a 6 srác szinte már verekedett a következő vajas-piritósért, alig bírtam igazságot és rendet tenni, de végülis ezt is megoldottam… És még csak hét közepe van…

Péntek délután a szokásos takarítás és főzés után felvettem 5 gyereket a suli előtt. Hármat alapból, és még két srácot, akikre vigyázok, mert az anyukájuk az irodában besegít (ő veszi fel a telefonokat), amíg Lisa távol van. Az iskolából hazafelé Jackre rájött az 5 perc, és ott rosszalkodott mellettem az első ülésen. Éppen  rendeztem őket: „Niamh, ne rugdosd az ülést… mindenki be van kötve? …Jack ne lógasd ki az ablakon a pólód, ülj le, húzd fel az ablakot és kösd be magad…! „ amikor egyszer csak előrefordultam, mert pont kanyarodtam fel az úton a kőfalak között cikázva, és jött velem szembe egy autó. Egyikünk sem látta a másikat, én alig tudtam megállni, és mindannyian feszülten figyeltük, hogy most nekikoccanunk e a másik autónak vagy nem. Szerencsére pár centi még volt a két autó között, amikor sikerült megállni. Gyorsan visszatolattam, mert máshogy nem tudtunk volna elmenni egymás mellett. Valahogy a sokktól talán automatikusan jobbra álltam félre, nem balra. A másik sofőr a szomszéd volt, és csak mosolygott hál’ Istennek. Biztos furcsállta, hogy miért nem a bal oldalon állok félre, de a lényeg, hogy nem történt semmi komoly. A srácok pedig nem is beszéltek róla, egyáltalán nem viselte meg őket a dolog.

A szülők amúgy is rengeteget dolgoznak mostanában, van a mikor 8-9kor érnek haza, és még  kb 1 órát az irodában töltenek. Reggel pedig már nincsenek otthon, amikor felkelünk. Néha Clare viszi Ciarant suliba, de az apuka, Kieran mindig hajnalban indul.

Szombaton  is dolgoztam napközben, de délután már jött Samantha és hercegnő-estét tartottunk. Még hozott játékkoronát is Franciaországból! Amikor sétáltunk le a pubba, kitaláltuk, hogy most mást nevet használunk, ő volt Jane én pedig Éva, és azért viselünk koronát, mert Samantha férjhez fog menni  márciusban. Nagyon viccesre sikerült az este, volt a pubban egy társaság, 30-40 év körüli túristák, és elhittek minden szót, aztán inkább átmentünk a másik pubba, mert már rosszul éreztük magunkat, hogy ennyit lódítunk… Amikor pedig Lahichen voltunk, találkoztunk a helyiekkel, és együtt mentünk be a diszkóba. Az egyik kidobó azt mondta nekem, hogy attól még hogy a srácokkal vagyok (akik 18-19 évesek) még nem mehetek be. Néztem rá, hogy ezt hogy érti, aztán egy nagyot nevettem, hogy elkérte a személyimet. Csak mormogott, amikor látta, hogy már 7 éve elmúltam 18. De mi nagyon jól szórakoztunk.

Tegnap Kieran nagyon jófej volt. Amikor hazaértek, azt kérdezte, hogy csinálom, hogy mindig ilyen tisztaság van, meg rend, még este is. Én meg felvilágosítottam, hogy varázserővel rendelkezem.

Kedvesek, mert minden este elmondják, mennyire hálásak, és hogy sajnálják, hogy nincs sok időm pihenni, de ahhoz képest ahogy ők kinéznek mikor hazaérnek, nekem arany életem van. Meg nem is bánom, mert többet is fizetnek.

Niamh tegnap velem aludt. Tündéri volt, beszélgettünk, elmondtunk egymásnak titkokat, amiket megígértünk, hogy nem mondunk el senkinek. Persze ma reggel már megint nem volt elég ideje elkészülni… Jack pedig itthon hagyta az úszócuccát, úgyhogy utána kellett vinnem. Pont akkor értem oda, amikor mentek be az osztályba, és legnagyobb meglepetésemre a tanárnőjük köszöntött, és még a nevemet is tudta!

A mai nap ismét hideg és szeles reggelre ébredtünk. A gyerekek alig bírtak kikászálódni az ágyból, és egész reggel olyanok voltak mint a lassított felvétel. Pedig tegnap este 10kor még olyanok voltak mint az energiabombák. Én eléggé kifáradtam, mert Ciarannal kb 4 oldalas házit írtunk, egy történetet kellett kitalálnia, és én segítettem neki begépelni. Neki már megvolt lapon a háromnegyed része, de azokat is átfogalmaztuk. Meg hát nem volt könnyű néha a gépelés sem, főleg az ismeretlen szavaknál. De megoldottuk egész gyorsan. A baj csak az volt, hogy az irodában lévő számítógépen mindenféle kockát voltak a szövegben. De majd csak ki tudjuk nyomtatni valahogy.

Ma először én vittem a srácokat a suliba amióta visszajöttem. Tök jó volt megint vezetni, egyáltalán nem szoktam el az 1 hónap alatt. Clare azt mondta, hogy bérelni fognak még egy autót amíg ilyen sok a munkájuk, mert hát nem akarnak a koszos furgonnal menni tárgyalni, amit megértek, viszont így meg kell szervezni minden nap, ki viszi meg hozza a gyerekeket suliba, meg haza. Szóval úgy tűnik jövő héttől újra használhatom az autót. Ezentúl Clare megkért, hogy amíg Lisa (Clare asszisztense) elmegy Franciaországba meglátogatni a nem rég született unokaöccsét, mert a nővére ott él, én fogom végezni a papírmunkát meg a gépelést, szóval ez is plusz pénzt jelent majd! Remélem sokáig tart majd ez az időszak!!

Ja, azt nem is említettem, hogy amikor felkeltem és kimentem a konyhába, az első dolog amivel szembesültem, hogy a kutya kihányt valami krumpliféleséget a konyha közepére. Hát én olyan rosszul lettem, hogy alig bírtam később reggelizni. Gyorsan feltakarítottam, de azt hittem én is kidobom a taccsot. Azt hiszem ez az egyetlen dolog, amitől undorodok. Büntetésből – szegény kutya nem tehet róla de – nem engedtem be a házba akárhogy is akaratosan ugatott. Egyrészt kinn a helye, amit az apuka is megmondott, másrészt pedig ne szokjon hozzá, hogy beengedem ha ugat, így is el van kényeztetve, és mindig megkapja amit akar. Azt már elértem nála, hogy ha ebéd közben odamegy az asztalhoz, és gyerekek ölébe teszi a fejét, és bociszemekkel pislog, hátha kap kaját, és én rászólok, tudja jól, hogy ki a főnök, és elmegy az asztaltól. A másik meg ami néha idegesítő, hogy ha a laptopon dolgozom, vagy beszélgetek valakivel odajön és a fejével lökdösi a kezem folyamatosan, hogy simogassam. Nagyon akaratos tud lenni. Persze jutalmazom  is ha ügyes, és elviszem sétálni ha jó idő van.

Úgy tűnik szombaton is dolgozom, mert Clare Galway-ba megy a barátnője 40. szülinapjára. Azt még nem tudom, hogy az Kieran itt lesz-e, de azt sem bánom ha nem, maximum majd pénteken este fogok elmenni kikapcsolódni. Ja és ha vége lesz ennek az időszaknak, és lesz egy teljesen szabad hétvégém, meg Samanthanak is, akkor elmegyünk Galwaybe, körülnézni, vásárolni. Nagyon várom már, még sosem láttam a várost, és állítólag a legjobb hely közel s távol. Sőt, még szállásunk is lesz! Addig is gyűjtögetek és spórolok. Meg már tanulni is el kell kezdeni….

Névjegyzék:

Clare – az anyuka

Kieran (kiren)– az apuka

Ciaran (kiran)– a 13 éves fiú

Michael (mihál) – 10 éves fiú

Jack és Niamh (níf) – a 8 éves ikrek (fiú, lány)

Lisa – Clare asszisztense

Samantha – az egyetlen barátnőm jelenleg, francia

Lucky (luki) – az eb

Újra hétfő… újra a napi rutin. Viszont az idő fantasztikus! Napos és az évszakhoz képest meleg. Ma egy pulcsiban mentem Luckyt sétáltatni, az út végén leültem egy kőfal tövébe, zenét hallgattam, és csodáltam a tengert, illetve óceánt. Lucky mint egy veszett egér szaladgált fel-alá, bár nem csodálom a rossz idő miatt ős is csak kétszer csavargott el.

A hétvége szokás szerint telt. Szombaton dolgoztam még napközben, amit nem bántam ugye a plusz pénz miatt, meg legalább nem költöttem kajára, és amúgy sem tudtam volna nagyon mit csinálni, mert egész nap esett, és Samantha is csak délután végzett a munkával. Este találkoztunk, megmutogattuk egymásnak milyen ruhákat hoztunk, ő a legújabb sminkkészletét, és egyéb partikellékeket. Eredetileg úgy terveztük, hogy megnézünk egy csajos filmet, de végül úgy döntöttünk, hogy ez az első szombat, szünet óta, és nem minden szombaton jön össze, hogy együtt menjünk valahova, így úgydöntöttünk, hogy irány a parti! Felöltöztünk csinibe, lementünk a pubba, ahol szokatlanul sokan voltak, mert egy fiatalokból álló tanár-csoport érkezett, de velük nem beszélgettünk, annyira arrogánsak voltak (franciák), akik franciát tanítanak Dublinban. Samantha próbált velük beszélgetni, de úgy el voltak szállva magukkal, hogy inkább nem voltunk rájuk kíváncsi. Pedig friss diplomások voltak…

Aztán eltaxiztunk Lahinch-be, ahol nagy sikerünk volt, de mi nem foglalkoztunk senkivel, csak táncoltunk és jól éreztük magunkat. Bár Samantha megismerkedett egy sráccal, aki szerintem nem nézett ki jól, de hát ahhoz képest nem volt olyan vészes, mint ahogy sapka nélkül láttuk….

Vasárnap arra keltem, hogy Niamh hívott a vezetékes telefonon a házból, mert a játék főzőedény készletét kereste. Mondtam neki, hogy a mosogatógépben vannak. Nagyon örült, megköszönte, és azt mondta, hogy „ te vagy a legjobb”. Aztán Samanthaval a pubban vacsiztunk. Rajtunk kívül senki nem volt, Doolin most teljesen kihalt, maximum pénteken és szombaton vannak emberek. Haza felé sétáltam, amikor egy másik pub előtt megláttam Clare-t cigizni az ajtóban. (Nem tudom említettem-e de titokban cigizik), lesegetett be, hátha jönnek a gyerekek. Nem tudom hogy tudja titokban tartani, mert azt érezni lehet utána is. Aztán bement, én meg indultam tovább haza, erre visítást hallottam. Niamh és Jack szaladt ki a pubból, mert hallották, hogy épp arra sétáltam. Megöleltek, és jó éjt kívántak. Úgy meg voltam hatódva, pedig olyan semmiségnek tűnik. Éreztem a szeretetüket, önzetlen volt, és valahogy tiszta. Nem is tudom milyen szó illik igazán erre, de azt hiszem ez áll a legközelebb. Egyik hétköznap is, amikor mentek lefeküdni, és az anyukájuknak adtak puszit, automatikusan jöttek hozzám is. Borzasztóan jól esett.

Ma reggel viszont alig akartak felkelni. Háromszor mentem be a szobájukba, először szóltam nekik, másodszorra már a villanyt is felkapcsoltam, harmadszorra már a takarót kellett levennem róluk, hogy végre kimásszanak az ágyból. Niamh és Michael már reggelizni jött le, de Jack sehol sem volt. A kis rosszcsont még mindig az igazak álmát aludta.

Ma tortilla-tekercs lesz az ebéd, újra izgulhatok, hogy megeszik-e, vagy nem. Az a legjobb, hogy a B terv mindig bejön ha minden kötél szakad. (halrudacskák). Megyek is, készítek ebédet, holnap jelentkezem újabb eseményekkel, már amennyire eseménydúsak a hétköznapok.

A tegnapi nap elég nyugodt volt, az ikrek haveroknál voltak, Michael pedig focimeccsen. Csak Ciaran volt velem itthon, de ő is egész idő alatt a szobában tévézett, meg leckét írt, mivel most a begipszelt bokájával 8 hétig pihennie kell. De suliba azért megy, kapott mankót.

Este csak Clare jött haza, a férje valami másik megyében aludt, annyi munka volt, hogy rengeteg helyre kellett mennie, és felesleges lett volna egy nagy utat megtennie haza, mivel ma is ment mindenfelé. Ennek köszönhetően nagy harc volt abból ki aludhat az anyukával. Persze Niamh került ki győztesen. Niamh-nek mindig vannak hisztis dolgai, tegnap este például kitalálta, hogy ő azt a pizsomát akarja felvenni, amit reggel a zuhanyzáskor ledobott magáról, persze vizes lett. Este 10kor találta ki, hogy tegyem be a ruhaszárítóba, és ha kész van vigyem fel hozzá, akár alszik akár nem. Hát én meg megmondtam  neki, hogy ennek semmi értelme, és hogy rengeteg pizsomája van a szekrényébe (2x több mint nekem), szóval felejtse el ezt a butaságot. Persze húzta a száját, de hát ez van. Ja és a nap híre, hogy Clare most ejtette ki először jól a nevem, biztos valaki mondta neki, hogy nem „Orszi”-nak hívnak, bár ezt én is mondtam  még az elején, aztán ráhagytam egy idő után, gondoltam túl nehéz. Most furcsa, mert már hozzászoktam az előzőhöz. (vannak akik még mindig furán ejtik a nevem, pl: ursi, orsín – ami egy ír név, az egyetlen bibi, hogy férfi név).

Ma reggel minden visszatért a kerékvágásba. Nyűgös felkelés, „hol a pulcsim?” „hol a zoknim?” „nem akarok zuhanyozni!” visítások, Michael tegnapról elfelejtett leckeírása a reggeli közben, 5 féle tárgy kikérdezése mind a hármuktól, uzsonna készítés, ja és a nehezen megvalósuló fogmosás…

Nagyon várom már a szombat estét, mert Júlia aki most Magyarországon volt, és 2 hónapig úgy volt nem is jön vissza, ma este érkezik Doolinba, mivel szombaton lesz a barátja unokaöccsének a keresztelője, meg persze amúgy sem bírták ki egymás nélkül.

El sem hiszem,  hogy már lassan eltelt egy hét. És már csak 15 van hátra. Hiszen mindjárt otthon vagyok!!!!

Gyorsan változik itt az idő, tegnap előtt borzalmas szél volt, és egész nap esett az eső. Tegnap napsütés volt, és jó idő. Ma megint lefagytak az utak. Ezen a héten nincs autóm, mert Clare és Kiaran mindketten az utat járják a károk miatt. (Lefagytak a vízrendszerek, stb) Már hiányzik a vezetés,de jövő héten már minden a régi kerékvágásba kerül.

Tegnap este Clare kb 9kor ért haza, én már a szobámban voltam a házban, és cseteltem a barátnőkkel. Bejött hozzám a szobába beszélgetni mi volt ma. Persze az összes gyerek ott nyüzsgött, de nem csodálom, 3 napja nem látták az anyjukat, és mindenfélével bombázták. Szeretnének valami lövöldözős játékot, ami elvileg 18-as karikás, és bizonygatták, hogy a 10 éves osztálytársuknak már megvan, meg hogy amúgy is sok ilyen jellegű filmet megnéztek már. Végül nem tudom Clare hogy döntött, de van egy olyan érzésem, hogy úgyis megkapják.

Közben Ciaran mondta az anyukájának, hogy miért telefonál állandóan, meg miért dolgozik olyan sokat, mert kb már én lehetnék az anyjuk. Aztán azon viccelődtünk, hogy az azért durva lenne, hiszen én 12 voltam amikor ő megszületett. Ennek ellenére aranyos volt, hogy így gondolja, amit meg  is értek, mert reggeltől estig én vagyok velük. Ha vidámak ha szomorúak én vagyok  itt, ha van valami probélma én oldom meg. De azért biztos hiányzik az anyjuk.  Most viszont előre láthatólag nem lesz rájuk sok ideje, mert Lisa, az asszisztense jövő héten Párizsba megy, meglátogatni a most született unokaöccsét.

Most eszek egy kis kínait, amit az elején nem szerettem annyira. Curry-s volt, furcsa és teljesen más ízű mint az otthoni. Hát igen, mindenhol jó, de legjobb otthon. Evés közben meg szövögetem a terveimet mennyi mindent kell megvalósítani ha hazamegyek. Vizsgák, diploma, autó, motor (már 10 éve álmodozom róla, épp ideje megvalósítani), munkakeresés, és pénzgyűjtés. Mert ezen a nyáron nem maradhat ki a balcsi, sziget, visegrád, mogyoródi aquapark… 2010 SZUPER LESZ!!!

A mai történet azért ezt a címet kapta, mert elvileg már szombaton meg kellett volna érkeznem Írországba, méghozzá délután fél 4kor. Sajnos ez nem így alakult. De már az is egy jó hír volt, hogy Ferihegyről felszállt a gép, már napokkal előtte izgultam, mert rengeteg járatot töröltek előtte. Amikor Árontól elbúcsúztam a reptéren, mentem becsekkolni. Már akkor ki volt írva, hogy fél órás késéssel indul. Felszálltam, feldobtam a csomagomat. Mellettem ült egy lány, magyar volt, de perfektül beszélt angolul, csak nagyon idegesítő személyisége volt, már csak úgy ránézésre is. Levette a csizmáját, törökülésben ült, lehúzta az ablakredőnyt, mert bántotta a napfény, így én egész úton nem láttam semmit, szóval inkább aludtam. Több mint másfél órát késett a gép, ráadásul amikor leszálltunk a londoni repülőtérre, akkor még 30-40 percet vártunk, mert a pilóta valamilyen oknál fogva – ezt nem értettem, így nem tudtam megfejteni – nem az eredeti pályára szállt le, hanem egy távolabbi helyre. Oda pedig buszt vezényeltek, amire várni kellett. Jó sokat. Nagysokára megérkezett a busz, bezsúfolódtunk, vártunk, elindultunk, vártunk, megérkeztünk, vártunk (útlevélellenőrzésre), aztán szembesültem azzal a ténnyel, hogy a második járatom, ami ugyanarról a reptérről indult, már rég elment. Szóval nagy levegőt vettem, de nem ért váratlanul, mint hazaúton, mivel erre már számítottam. Csak bosszantott a tény, hogy mi lesz. A reptéren nem lehetett új járatra helyet foglalni, csak interneten. De kreditkártyával kizárólag. Nem volt más választásom, hívtam Clare-t. Ő éppen a kórházban volt, mer t Ciaran eltörte a bokáját. Na, gondoltam, én is a legjobbkor zavarom ezzel. Nagyon rendes volt, megadta nekem a hitelkártyájának az adatait, és így le tudtam foglalni egy helyet a vasárnap reggel 8-as járatra egy másik londoni reptérről. Vettem buszjegyet, és két és fél órás buszozás után már a másik reptérre értem, érintve egy harmadikat útközben. Most már elmondhatom, hogy London összes repterét bejártam, némelyiket többször is, viszont még Londonban nem voltam. Szörnyű. :D

Volt kb 10 órám a reptéren. Közben elfogyott az összes pénzem mindkét telefonomról. Persze feltölteni sehogy sem lehet. A legrosszabb az volt az egészben, hogy amíg este vártam és csöveztem a reptéren plusz egy órát el kellett viselni, mivel otthon már egy órával később volt. De hát ki lehet bírni. Azt hiszem már bárhonnan eltalálok, nem veszek el sosem a nagy világban. Összességében nagyon drágára sikerült ez a karácsonyi szünet, és éppenhogy sikerült megvalósítani a B tervet.

Tehát arra a döntésre jutottam, hogy már csak körülbelül négy hónap van hátra a küldetésemből, már nem fogok hazajönni, mert alig tudtam félretenni a hazautazások miatt, amit pedig sikerült, az elment a mostani visszaútra. Ennyiből akár már nyaralni is elmehettem volna a tengerpartra 1 hétre.

Amikor vasárnap megérkeztem, Clare várt a reptéren, elvitt „reggelizni”, utána pedig a gyerekeknek néztünk kesztyűt, sapkát és sálat. Nagyon arik voltak a srácok amikor visszaérkeztünk Doolinba, de olyan volt, mintha csak pár napra mentem volna el, itt semmi nem változott.

A hétfő átlagosan telt, azzal a kivétellel, hogy nem volt víz. Lefagytak a csövek, fürödni nem lehetett, de még a wc-t lehúzni sem. Este viszont már feltöltötték a tartályokat, mesés érzés volt 3 nap után megfürdeni és pihe puha meleg ágyikóban aludni.

A mai nap egész drámaira sikerült. Niamh egyik barátnője nálunk volt, és egyszer csak azt látom, hogy Niamh kisírt szemmel jön hozzám, és bömböl. Persze egy szót sem értettem abból amit mondott, úgy sírt. Végül kiderült, hogy a barátnője azt mondta, hogy mivel dislexiás, ezért nem tud olvasni, mert valami gond van az agyával, de jajj, ezt soha nem kellett volna megtudnia senkitől. Na ez kiverte a biztosítékot, rengeteget győzködtem Niamh-ot hogy nem buta, és nincs vele semmi probléma, megpróbáltam neki elmagyarázni a dolgokat, ami végülis sikerült, és aztán kibékítettem őket. Nem volt könnyű, de hála a fantasztikus diplomáciai érzékemnek, megoldottam ezt a konfliktust is.

Clare csütörtökig nem jön haza, gyerekeknek meg holnap kezdődik a suli. Én meg a házban alszom, mert annyira hideg van az apartmantban, hogy még egy éjszakára sem lehet felfűteni.

Ma már nem voltak olyan jegesek az utak, és visszatért a tipikus ír tél: borzasztó szél, és eső…

Egy kisebb szünet után már tényleg igazán itt volt az ideje, hogy élménybeszámolót írjak. Az elmúlt héten szörnyű idő volt, hatalmas szél. Persze 5 percenként kisütött a nap, aztán jégeső, aztán szivárvány, napsütés, és megint viharos szél. Már kezdek hozzászokni.

Az egyetlen bosszantó dolog az, hogy az internet egyszer van, egyszer nincs, elmegy, visszajön. Biztos az időjárás az oka…

Az elmúlt héten nagyon boldog voltam. Napközben jó kedvem volt, Lisa-val rengeteget beszélgettünk az irodában mindenféléről. Jó, hogy van itt valaki, akivel bármiről lehet beszélni, és sokat nevetni.

Ivett barátnőm (eredetileg Zebegényből, jelenleg Londonból) meglátogatott hétvégén. Pénteken kimentem érte a reptérre, még szerencse hogy Samantha is velem jött, mert Ivett gépe este 11kor szállt le, és elsőre nehéz volt tájékozódnia a sötétben, főleg az autópályán. Egész héten erre a hétvégére vártam, és nagyon jól telt. Miután felvettük Ivettet a reptéren, egyenesen a pubba mentünk, amikor visszaértünk Doolinba. Igaz, hogy fél 1 is elmúlt már akkor, de még volt néhány ember. Legnagyobb meglepetésemre Samantha bevállalta, hogy énekel egy francia dalt. Volt ott két énekes nő, akik valami depressziós dalt énekeltek, ráadásul nem is voltak összhangban, úgyhogy felüdülés volt hallgatni Samanthát, akár milyen bizonytalan is volt elsőre. Minden tiszteletem az övé, én nem lennék ilyen bátor, hogy egyedül, kíséret nélkül énekeljek emberek előtt az én hangommal.. Szombaton felkeltünk, megreggeliztünk a pubban, mini irish menüt kaptunk, fincsi volt, és ahhoz képest, hogy mini menü volt, alig bírtuk megenni. A következő állomás a Cliffs of Moher volt, de előtte felvettük Samanthát is, akinek napközben dolgoznia is kellett. Kegyetlen hideg szél volt a Cliffs of Mohernél, a kapucnink köré tekertük a sálat, így nem fagytunk meg teljesen. Fel is öltöztünk előtte rendesen, 4-5 zokni, meg 2-3 pulcsi a kabát alá, de még így is tocsa állt a cipőnkben amikor hazaértünk. Főztünk carbonara spagettit, és átmentünk Tedhez, az öregemberhez karaokezni. Vicces volt, ABBA dalokat énekeltünk, Samantha a borokról beszélt, (mindig tanulok valamit tőle).

A családdal minden rendben, zajlik az élet. Egész megszerettem már a gyerkőcöket, és nagyon jól érzem magam velük. Jack-kel például állandóan énekelünk az autóban, Niamh-fel cicomázkodunk, Michael pedig állandóan mesél, Ciaran pedig udvariasan megkérdezi, hogy megengedem-e neki, hogy pléjszésönözzön. Szóval már nála is kivívtam a „tiszteletet”, ami nem könnyű egy 13 éves srácnál.

Lucky-t, a kutyust is megtanítottam már arra, hogy leüljön, és ne kuncsorogjon amikor eszünk. Viszont rászokott arra, hogy ha megyünk valahova autóval utánunk fut, és sosem tudom beparancsolni a házba. Tegnap új eszközhöz folyamodtam: fogtam Michael hurley-ét, ami olyan mint amit a jégkorongozók használnak, és azzal tessékeltem be a házba. Használt…

Napközben facebookon lógok, és ma véletlenül ráakadtam Kathrinra, a német lányra, aztán rákerestem Ana-ra, de nem jártam sikerrel először, majd megtaláltam az öccsét, és rajta keresztül Ana-t! Olyan boldog voltam, végre újra kapcsolatba kerültem velük sok-sok év után.

Ma egy karácsonyi éneket tanulok, mert hétvégén valószínűleg énekelni fogunk az egyik pubban. Nagyon izgulok, de szerencsére Julia és Samanta is énekelni fog, mert egyedül tuti nem vállalnám be. Ma már csütörtök, alig várom a hétvégét!!!

Elég hosszú napon vagyok még nem teljesen túl. A délelőtt egész jól telt, Lisatól kaptam néhány cuccot, amit valamikor mostanában vett valami kiárusításon, de vagy nem volt jó rá, vagy csak nem  hordta egyáltalán, ugyanis mindegyiknek rajta van az árcédulája. Kaptam tőle egy farmert, egy bocinacit (rózsaszín övvel – tök tuti -), egy csipkés topot, egy fekete felsőt, amin flitterek vannak, egy lila felsőt, ami nagyon tetszik, és egy csini ruhát, amihez tartozik egy külön top. Jeee, már tudom mit veszek fel a hétvégén.

A délután viszont kifulladás volt. Kicsit sok. A háziírás nagynehezen összejött, aztán mindenkinek a saját programja volt a legfontosabb. Először Jacket akartam elvinni a haverjához, de Michael pánikba esett, hogy neki is kell menni, akkor ő is behuppant a kocsiban, aztán szóltam Niamhnek is, hogy jöjjön, mert egyedül marad. Elindultunk az úton, ami tele volt átfolyásokkal, hosszan elöntve, mivel egész éjjel és egész nap esett. Már a szomszéd földeken is óriási tavak állnak, elvitték a környékről az összes tehenet. Szóval lassan mentem, és már a kereszteződéshez közeledtünk, amikor észrevettem, hogy Lucky követett minket. Direkt nem engedtem, hogy beengedjék az autóba, mert reggel is ugatott, és nyüszített, amikor látta a felfröccsenő vizet. Na gondoltam, fantasztikus, már nincs idő arra, hogy visszavigyem és bezárjam a házba, mert Ciaranért is kell menni a szomszéd városkába, és esett az eső. Szóval beengedtük a kutyát a kocsiba, aki persze csurom víz volt, és megrázta magát. A pumpa kezdett felmenni bennem. Olyan mérges voltam szegény állatra, hogy csak na, mert olyan kis hülye volt, minek jött utánunk… Na jó, akkor Michaelt kidobtuk félúton, irány Jack haverja, de útközben felvettünk egy másik haverját is, Ohn-t (még nem tudtam megjegyezni hogy írják). Cserébe a srác anyukája fogja őket hazahozni, nem kell nekem értük menni. Aztán irány Lisdoonvarna, Ciaranért Niamh-fel. Niamh kérdezte, hogy kaphat-e jégkrémet. Na akkor vettem észre, hogy mezítláb van. Se cipő, se zokni… huh, azt hittem felrobbanok, de már annyira, hogy tök nyugodtan elmondtam neki, hogy már olyan mérges vagyok, hogy az már túlmegy a kiabáláson is. Azt hiszem látta rajtam, és meghúzta magát. Tényleg nagyon feldühített a dolog, mert másodszor kellett orvoshoz vinni felfázás miatt. Amikor ketten maradtunk szépen elmagyaráztam, hogy én nem poénból mondom, hogy ne legyen mezítláb, és hogy ne legyen ki a dereka, mert kórházba is kerülhet, és aggódunk érte. Aztán a globális felmelegedésről beszéltünk. Sosem gondoltam volna, hogy egy 8 évesnek egyszer erről fogok beszélni… de egész jól elmagyaráztam neki ezt is. Felvettük Ciarant (aki azt mondta sokkal jobb az angolom, mint az előző au-pairnek) és hazafelé még beugrottunk a boltba tejért. Mondtam Niamhnak, hogy maradjon a kocsiban, mert mezítláb van. Erre Nico, a boltos csaj pont kinn volt, megláttott minket (pár éve ő is vigyázott a gyerekekre). Én bementem a boltba, és amikor letettem a pultra a szükséges dolgokat, látom, hogy Nico a hátán hozza be Niamh-et. Hú, hát, megint elöntött a méreg, de akkor még jobban, amikor láttam, hogy letette, hogy Niamh válasszon magának fagyit. Ott állt a hideg kőpadlón. Szóltam neki, hogy én már kivettem egyet, és jöjjön azonnal hozzám, és persze felvettem rögtön, úgy fizettem és nekem kellett kivinni a kocsihoz. Nicora amúgy is pikkelek, mert elvileg ő segít a gyerekeknek matekból. Ami azt jelenti, hogy hetente 2szer jön, megcsinálja velük a házit, és egy plusz gyakorlást. Viszont ezzel megnőtt az én feladatom is, mert a plusz gyakorlást a többi napokon nekem kell a gyerekekkel megcsinálni, plusz még egy tesztet egy másik könyvből. És ezért ő elvileg pénzt kap. Én meg nem. Gondoltam, hogy ő jobban tudja, hogyan kell tanulni a srácokkal, de azért eléggé megrökönyödtem, amikor megkérdezte, hogy melyek a prím számok. Hehe, gondoltam semmit közöd a matekhoz, akkor minek vagy itt, és osztod nekem a plusz dolgokat. De inkább nem mondtam semmit. Viszont Clare-nek elmeséltem a mezítlábas sztorit, és azt mondta erre, majd elintézi. Neki sem tetszett a dolog.

Szóval végre hazafelé tartottunk, és újra végighallgattam Lucky jajjveszékelését, ráadásul közvetlenül a fülem mellett nyüszített és ugatott. A gyerekek befogták a fülüket, de nekem még a vezetésre is koncentrálnom kellet, hogy ne menjek túl gyorsan, de arra is, hogy ne menjek túl lassan, mert akkor beragadok a vízbe. Sőt, utána sem volt szusszanyatni időm, mert Niamh-fel még meg kellett csinálni a plusz matekot. Amit persze nem örömmel tett, és el-elszökött a nappaliba tv-zni.

A lényeg, hogy már túl vagyok ezen a napon, és már csak egy kis aerobic van hátra, aztán lazítás, és megnézek egy jó filmet. Éééés, holnap már péntek!!! Igaz, a szülők esküvőre mennek, szóval az estém nem lesz szabad, de nem bánom, mert Samantha, a francia au-pair is ugyanúgy otthon marad, így mindketten szabadok leszünk szombaton. És bulizhatunk együtt egy nagyot, már amennyire a pénztárcánk megengedi.

Az elmúlt napokat a házban töltöttem, mert a szülők már 6kor indultak dolgozni. Persze nem bántam, mert az ottani szobámban az ágyat be lehet melegíteni, csak bekapcsolom pár percre a fűtést, és már finom meleg is a lepedő. Nagyon kényelmes. Viszont elég félelmetes, mert a nappali mellett van a szoba. A nappaliban pedig a kandallón keresztül hallani lehet, ahogy a szél fügyül. Nem beszélve arról, hogy a szoba pont a gyerekek szobája alatt van, így – éber alvóként – azt is hallom, ha csak megfordulnak álmukban, mert nyikorog a matracuk.

Minden napnak megvan a programja, így sosem unatkozom, és amikor délelőttönként nincs dolgom, vagy könyvtárba megyek, kivenni néhány filmet, vagy kölcsönözni valami érdekes könyvet. Néha pedig szürcsölgetem a forró teát – kamillateát citrommal és cukorral, mert az itteni tea túl erős, és tejjel isszák, ami nekem egyáltalán nem jön be – és nézem az ablakon keresztül a tomboló szelet, a zuhogó esőt, a Cliffs of Mohert, és a tájat. Elég hangulatos.

Aztán jönnek a srácok. Akkor mindig hatalmas a nyüzsgés. Ma is volt egy vicces sztori. Leültünk az asztalhoz ebédelni suli után. Mindig van valami kívánságuk, ma például ír-angol reggelit ebédeltünk, ami waffelsből (ablakrács formájú krumpliféleség megsütve), tükörtojásból, paradicsomos babból állt, kolbival – ami a virlsi és mondjuk a debreceni közötti nyers valami, amit meg kell sütni. Ja, és még egy különlegesség: pudding. Legalábbis itt ez a neve annak, amit a véreshurkához tudnék hasonlítani. A fekete pudding a véres- a fehér pudding pedig a májashurka megfelelőjének tűnik. Ehető, de az otthoninak a nyomába sem férhet.

Éppen az ebéd közepénél tartottunk, amikor egyszer csak hatalmas BUMM…. Mindannyian eléggé berezeltünk. Szerencsére egyből láttam, hogy mi is történt. Niamh felpattant ijedtében, Jackbe is belefagyott a szusz. A tettes egy termosz volt, amiben tegnap még forrócsoki lappangott. Még reggel próbáltam is kinyitni, de nem bírtam, gondoltam majd egy erősebb ember kinyitja. A belsejében viszont már zajlottak a kémiai folyamatok, és a termosz nem bírta tovább. A legviccesebb az volt, hogy valami undorító állagú és borzalmas szagú trutyi robbant ki belőle, úgy, hogy még a plafonról is le kellett törölnöm valahogy. Fújj, de szörnyű volt, de legalább nevettünk egy jót. Ja, és nagyon hatásosan teremtettem csendet azzal, hogy ha háziírás közben valamelyikőjüktől is hallok egy nyikkanást – mivel állandóan harc és visítás folyik – akkor ők fogják feltakarítani azt a gyomorforgató cuccot. Még én is meglepődtem milyen síri csendben írták meg a házijukat.

Szóval minden nap történik valami kaland. A mai reggelről nem is beszélve. A szokatlan télnek köszönhetően, mivel most átlagnál jobb a hőmérséklet, viszont nagyon sokat esik, szinte minden telken hatalmas tócsák, tavak állnak. Ahogy mentünk a suliba, és átmentem a tócsákon, úgy felcsapott a víz, hogy teljesen beborította az autót. Néhány pillanatra nem is láttam az utat, még jó, hogy ismertem. A kutya is nyüszített – mert ugye ő is jön velünk a suliba – annyira félt. Mi viszont élveztük és ámuldoztunk. Persze lassabban is mentem, mert éreztem, ahogy az autó meg-megcsúszik a pocsolyákon. Júliáék épphogy beköltöztek, el is áradt a házuk. Az egyik főút egy szakasza pedig teljesen megközelíthetetlen, néhány autót úgy kellett kihúzni a vízből. De egyébként nem olyan vészes a helyzet, szerintem elég jól kezelik a szituációt az itteniek. Az veszélyes útszakaszokat megjelölik, így messziről látni, hogy kell még jobban vigyázni. Bár azért remélhetőleg javul az idő, vagy legalábbis nem esik majd annyit, mert már nagyon unalmas. Milyen jó is lenne fehér karácsonyra hazamenni….

Az elmúlt napok gyorsan elteltek, zajlottak az események. Tegnap észrevettük, hogy az egyik hörcsög állandóan harapdálja a másikat, aki már több sebből vérzett. Megpróbáltuk elkülöníteni őket. Még viccelődtünk is a szülőkkel, hogy biztos házasok, és civakodnak vagy épp válni akarnak, és a pasi akarja megtartani a házat. Ma reggel, mikor átmentem a házba láttam, hogy Ciaran egy papír cipődobozba rakta az aggresszív hörcsögöt, aki természetesen kirágta magát, hiszen a hörcsögök a legjobb szabadulóművészek (igaz Apa? – te is mennyit kerested Gusztit, aki a mókuskerék alá besöpörte a fogácsot, hogy megálljon, aztán felmászott rá, majd félretolta a fém rácsot, és napok múlva találtál rá a konyhaszekrény mögött). Na mondtam, szuper, Clare kiakadt,  mert ő ki nem állhatja a rágcsálókat, ki is szaladt a játszószobából, de szerencsére Michael pont meglátta az elszabadult hörcsögöt egy reklámszatyor mellett, úgyhogy gyorsan elkaptuk. Délelőtt feljebb raktam a ketrecükben a rácsot, és betömtem a lyukat, így teljesen biztonságban van a kis sérült hörcsög.

Néhány óra múlva egy fehér kocsira lettem figyelmes, ami eddig még sosem jött felénk. (Már messziről megismerem kinek milyen az autója, barát, vagy hentes, mindegy). Egy pasas szállt ki, egy óriási virágcsokorral. Át is mentem az irodába megnézni, kinek és miért küldték. Kieran küldte Clare-nek, csak úgy. Clare is meglepődött. Amikor szétválogattuk a virágokat (összesen 4 vázát foglaltak el) mondta, hogy egy vagy tett valamit, vagy akar valamit a férje. hihi. Mondtam neki, hogy biztos szeretne egy ötödik gyereket haha. Szóval nevetésben és kalandban nem volt hiány az elmúlt napokban.

Holnap megyünk a fogorvoshoz Jack-kel és Niamh-el. Izgi lesz. Niamh nagyon félős. ma is néztünk egy filmet, és úgy izgult, hogy már a kapén állva szorította a párnáját. És a fogorvostól is eléggé tart, mert régebben ki kellett szedni az egyik tejfogát, ami nagyon megviselte. Az viszont tök jó, hogy elég, ha én megyek velük, nem kell Clare-nek is ott lenni.

Egyébként szörnyen hideg van, folyamatosan esik az eső, és fúj a szél, de ma kivételesen meleg nap volt. Majdnem mint nyáron, szóval ha ilyen lesz a tél, akkor ki fogom bírni. Csak az a baj, hogy korán sötétedik. Már négykor lemegy a nap. Bár gondolom otthon is. Hiányoztok nagyon!

Jó éjt!

A csütörtöki nap elég botrányos volt. Minden szokás szerint zajlott, suli, ebéd, házi, stb. Este Clare-el beszélgettem sokat, megkérdeztem tőle, hogy hétköznaponként nem bánná-e ha a házban aludnék a vendégszobában, mert túl sokat fizetek mostanában a fűtésre, ráadásul csak a hálószobában kapcsolom be a radiátort. Persze nem bánta, nagyon aranyos nőci, mindig megkérdezi, hogy minden rendben van-e nincs szükségem valamire, nem vagyok-e éhes, stb. Rendelt kínait nekem is vacsira. Kieran az apuka hozta el a kaját, és épp vacsorázni készültünk, beszóltam a gyerekeknek a tv szobába, hogy jöjjenek ők is. Ahogy kiértünk a konyhába, láttuk, hogy Kieran iszonyúan dühös, és rettenetesen káromkodik. Egyszer csak fogta, és a majdnem üres tejesdobozt nekivágta a kuka feletti falhoz mérgében. Na, hát akkor ledermedtem. Még sosem láttam ilyen agresszívnek. Gondolkoztam, mi lehet a baj. 1: vagy beütötte valamijét valahova, vagy azért tombol, mert nincs tej. Csendben megettük a vacsit, Clare úgy csinált, mintha semmi nem történt volna, de láttam rajta, hogy nagyon nem tetszett neki a férje viselkedése. Péntek reggel megkérdeztem tőle, hogy mi volt tegnap a probléma, és döbbenetemre az volt a gondja, hogy nem volt több tej. Először kicsit bűnösnek éreztem magam mert általában én szoktam bevásárolni, de hamar elvetettem ezt, mert egyrészt volt 2 liter még délután – amit a gyerekek felszlopáltak – másrészt pedig ha neki annyira fontos az a testépítés miért nem gondoskodik ő erről, meg alpból, harmadrészt meg egy felnőtt ne viselkedjen ilyen idióta módon. – legalábbis én sosem láttam ezt a családomban, még ha valami hatalmas baj történt akkor sem. Szóval az én lelkiismeretem tiszta. Clare mondta, hogy ne is törődjek vele, mert borzasztóan hirtelen haragú. Eddig még sosem láttam ilyennek, biztos felhúzták valamiért korábban. Mondtam Lisa-nak, az asszisztensnek is, aki elmesélte, hogy az előző au-pairnek sok összetűzése volt az apukával. Például abból nagy veszekedés volt, hogy Kieran miért nem törődik vagy foglalkozik többet a gyerekeivel. Ami szerintem a lány részéről volt buta dolog, mert én sosem szólok bele abba, hogy nevelik a saját gyerekeiket, ezért is van béke. Tegnap teljesen úgy viselkedett mint eddig, viccelődött, és kedves volt. (Azért egy kicsit sajnálom Clare-t, hogy ilyen „férfi” a férje).

A pénteki nap viszont nagyon boldogan telt. Átjött Jack 2 haverja, Niamhnak meg egy barátnője. A lányok sütit sütöttek, találtak egy zöld festékszínezőt, amitől gusztustalanul néztek ki a sütik, de egész jól sikerültek.

A srácok meg félmeztelenre vetkőztek, és pózoltak amikor fényképeket készítettem. Nagyon cukik voltak. Csináltam videót is, hát ott aztán nagyon produkálták magukat, rettentően cukik voltak.  Beraktunk egy Hanna Montana cd-t, feltekertük max hangerőre és táncoltunk. Fantasztikusak voltak.

Aztán hazavittem mindenkit, nagyon hangulatos volt, mert hatalmas jégeső volt, úgy pattogtak az úton a jégdarabok, hogy alig láttam ki az autóból, és menet közben az 5 gyerekkel énekeltünk dalokat. Nagyon megszerettem őket, elevenek, hangosak és rendetlenek, de sokszor ráébresztenek arra, milyen is volt gyereknek lenni, és sok sok örömet tudnak szerezni. Már rájöttem, hogy ha kiabálok velük az sem segít, mert tőlem hiteltelen, de megtaláltam a módját, hogy üvöltözés nélkül is kordában tudjam őket tartani. Szerintem jó, ha látnak olyan példát is, hogy anélkül fogadjanak szót, hogy az ember ordibálna velük.

Ma uszodába megyünk, vasárnap pedig elmegyek velük a misére, mert a gyerekek a kórusban fognak énekelni, amit feltétlenül meg kell néznem.

Tegnap egész délután a fiúkkal voltam, mert Niamh és Clare elmentek arra a vizsgálatra. Amint hazaértek, megérdeklődtem, hogy mi újság, mi volt, és sajnos a tanároknak volt igaza. Niamh diszleksziás. Ahogy kivettem a szülők szavaiból valami olyasmit mondtak, hogy nem teljesen, csak közepesen. Konkrétan sajnos nem tudom, hogy ez mit jelent. Gyakorlatban annyit tapasztalunk majd, hogy Niamh nem fog írül tanulni, a nyelvek tanulása borzasztóan nehéz lesz neki, de ha szeretné speciális segítséggel tud majd tanulni. Többet jelenleg még nem tudok. Úgy sajnáltam, de annyira nem volt letörve, mert persze utána elmentek vásárolni. Meg is mutatta az 5 pár szmájlis fülbevalót, meg a csini kis ruhákat, amiket kapott. Én meg ájuldoztam, és egy csomót beszélgettünk arról, hogy kinek hány lyuk van a fülében, kinek hány fülbevalója van, és melyik ruhához melyik harisnya és kardigán passzol. Niamh is aranyos volt. Már tegnap reggel észrevette, hogy más a hajam, és este is annyi kérdést tett fel ezzel kapcsolatban, hogy alig győztem válaszolni.

Ma nagyon mozgalmas és fárasztó napom volt. Délelőtt elvittem az ikreket a fogorvohoz. Jack bátran tűrte a fogtömést, de Niamh már nem volt annyira könnyű eset. De csak félt, nem fájt neki, egyáltalán nem sírt. Megbeszéltük előtte, hogy majd fogom a kezét, és együtt sikítunk. Szerencsére ez nem így lett. Visszavittem őket a suliba a fogdoki után, átmentem Juliahoz, és megnéztük a leendő házat, ahol a barátjával fognak lakni.

Ebéd után háziírás, aztán pedig Niamh-el táncoltunk egy csomót, perdültünk, ugráltunk, megpörgettem erre, arra, koreográfiát csináltunk, és folyamatosan nevettünk. Nagyon élvezte, de bevallom én is jól szórakoztam. Olyan érzésem volt, mintha lenne még néhány tesóm. (Gyereknek túl idősek) Aztán tin wistle órára vittem őket. Lehet, hogy én is megtanulok valamit játszani rajta, olyan könnyűnek tűnik, bár eddig nem sok hangszeren próbálkoztam, majd meglátjuk.

Egyébként Lisa-val szoktam sokat beszélgetni napközben, ő az irodában dolgozik.

Aerobic meg elvileg Karácsonyig nem lesz, de szerencsére a családnak nem csak úszóbérlete van, hanem kondibérlete is. Hihetetlen. De azért aranyosak voltak, mert nagyon aggódtak, hogy mit fogok csinálni télen, amikor hamar sötétedik, stb. Kicsit tartok tőle, de itt lesznek a lányok, akik egyáltalán nem otthonülősek, meg a kondi és az úszás, na meg a gyerekek, akik egy percre sem hagynak unatkozni.

Általánossában pedig szörnyű ítéletidő van, hatalmas szél fúj, néha egy kiadós eső, és hideg van. Amikor este lefekszem hallom, hogy fütyül a szél… ilyenkor a gyerekkorban és a horrorfilmeknél (ugye Adri – kedvencek temetője) bevett taktikát használom, betakarózom tetőtől talpig, és akkor biztonságban vagyok. Ha végképp nem bírom, akkor aludhatok a házban is.. hihi

Véget ért az őszi szünet, minden visszatért a régi kerékvágásba. Tegnap éjjel érkeztem vissza Doolinba. A repülés –mint mindig- borzasztó jó volt, ha leszámítjuk a sok sorbaállást, és a rengeteg várakozást. Budapestről fél 4kor indult a gépem, és Londonban volt 4 órám, és szerencsére nem kellett átszállnom, az Írországba induló gép ugyanarról a reptérről indult. Nem unatkoztam, mert be tudtam fejezni egy  könyvet, amit még akkor kezdtem el olvasni, amikor haza indultam. Sőt, találtam egy olyan boltot a reptéren, ahol olyan akciót hirdettek meg, hogy 3,5 fontért választhattam egy szendvicset, egy üdítőt és egy csipszet vagy csokit. Egyébként meg 3-4 font egy szendvics.

Amikor a Londonból Írországba induló gépre felszálltunk a gép elején kb 20 hely le volt foglalva. Egy idő után a pilóta bemondta, hogy még pár percet várunk néhány utasra, aztán megint vártunk néhány percet. Gondoltam, valami híres csapat lehet, bár annyira nem lehet híres, ha nem bérel külön gépet. Már nagyon kíváncsi voltam, de csak vártunk és vártunk. Majd egyszer csak becsukódtak az ajtók, kigurultunk a kifutópályára, és a hogy felemelkedett a gép egyre és egyre feljebb a hiányzó utasok kilétének megfejtése örökre elveszett a ködben… (látszik, hogy krimit olvastam)

A felszállás után néztem az ablakot, esett az eső, és mivel nagyon gyorsan mentünk (kb 800-km/h-val) az esőcseppek rengeteg apró kis üstökösnek látszottak, ahogy villámgyorsan végigsiklottak. Már annyira fáradt voltam, hogy nem is értettem amit a légikísérők magyaráztak, hiába koncentráltam, egy szót sem fogtam fel, így inkább betakaróztam a kabátommal és elaludtam. Talán álmodtam is valamit, de egyszer csak hatalmas fájdalom hasított a fülembe. Valamilyen légörvénybe kerültünk leszállás előtt 20 perccel, és egyszer fel, majd lefelé majd megint felfelé fordult a gép. Bedugult a fülem, és nagyon fájt. Kipróbáltam mindenféle trükköt, de sehogy sem akart múlni, csak még jobban belenyilallt a fájdalom. Szerencsére amikor leszálltunk, minden fülproblémám elmúlt.

Kieran, az apuka várt a reptéren, alig ismert meg (biztos a hajam miatt). Az úton beszélgettünk minden féléről, de lehet, hogy a fáradtság miatt, lehet, hogy elszoktam ebben az egy hétben az angoltól, de alig értettem amit mondott, és ő sem értette amit én mondtam. De majd csak visszatér hamarosan az irish kiejtésem!!!

Ma elég bolond idő van, az egyik pillanatban hétágra süt a nap, a másikban pedig hirtelen leszakad az ég. Aztán megint verőfényes napsütés, amit megint egy nagy zivatar követ. Nem is merek kimenni a házból.

Most élvezem a csendet, a nyugalmat, a napsütést, de amikor hirtelen beborul és szakad az eső az is hangulatos. Bár mire készítek egy teát, hogy azt szürcsölve  nézzem az esőt, már újra kisüt a nap. Ilyet még nem láttam itt eddig, hogy ennyire gyorsan is drasztikusan változzon az idő.

A gyerekek nagyon arik voltak, én keltettem őket reggel, mert este már aludtak amikor ideértem. Niamh ma Galwaybe megy, mert a tanárok szerint diszleksziás. Szerintem nem, csak lusta, és a fiúk mindig piszkálják, ezért úgy csinál, mintha tudná, és inkább nem gyakorol. Bár lehet, hogy a tanárok tudják jobban, majd kiderül.

Ma találkozok Júliával, mert már hazajött Amerikából  és Samanthaval is aerobicon. Azt mondták a lányok, hogy halloween után teljesen kihalt a falu, senki sehol. Szerencsére Kieran tegnap is mondta, hogy ha szeretnék menjek nyugodtan bármikor úszni, és van kondibérletük is az uszodában, használhatom, amikor csak akarom, mert szerinte nagyon nehéz a tél, sötét van, hideg és nem sok mindent lehet csinálni. Bár csak 2 hónap ez az időszak, januárban már vannak edzések, szóval akkor már nem lehet annyira szörnyű. – remélhetőleg –

u.i.: millió puszi mindenkinek, örülök, hogy találkozhattam otthon azokkal akikkel találkoztam, és nagyon sajnálom, hogy nem tudtam azokkal akikkel nem találkoztam. Karácsonykor 3 hét szünetem lesz, akkor mindent bepótolok!!!!